Sorra távoznak a Twitter vezetői

TECH

Az elmúlt napokban egymást érték a távozások a Twitter felső vezetésében, többek között otthagyta a céget a hirdetésért és marketingért felelős igazgató is, írja a Reuters. A tömeges vezetői lelépéseket Elon Musk érkezése váltotta ki: a világ egyik leggazdagabb emberének tartott Musk 44 milliárd dollárért vásárolta meg a mikroblog-szolgáltatót.

Musk maga is tisztogatásokba kezdett, kirúgta a vezérigazgatót, Parag Agrawalt, a pénzügyi vezetőt, Ned Segalt és a jogi vezető Vijaya Gaddét. Hozzájuk jönnek még azok, akik maguk döntöttek úgy, hogy távoznak, például az ügyfélszolgálati vezető Sarah Personette vagy a HR-főnök Dalana Brand.

Még érzékenyebb kérdés lehet a Twitter és Musk számára, hogy vezető fejlesztő is távozik: az alapvető technológiáért felelős Nick Caldwell hétfőn állította át Twitteren a leírását volt Twitter-igazgatóra. A marketingrészleg két vezetője is benyújtotta felmondását.

A Reuters megjegyzi, hogy nem mindenki esetében lehet tudni, hogy maguk döntöttek-e a távozás mellett, vagy az új vezetés jelezte, hogy menniük kell.

A lapnak a vállalat munkatársai arról beszéltek, hogy nagyon kevés információt kaptak eddig a cég jövőjével kapcsolatban. Szerdán lett volna vállalati értekezlet, de ezt végül lefújták.

Musk csapata közben hirdetőkkel tárgyal a héten New Yorkban: mivel Musk a moderálási szabályok jelentős lazításáról beszélt korábban, számos cég megijedt attól, hogy hirdetései ártalmas és káros tartalmak mellett tűnhetnek majd fel. Már Musk érkezése óta megnőtt a rasszista posztok száma az ezzel foglalkozó elemzőcég szerint, és már el is indultak az első kampányok, melyek bojkottra szólítják fel a Twitteren eddig hirdető cégeket.

A számos nagy világmárkával dolgozó ügynökségek egyike már jelezte, hogy azt javasolták ügyfeleiknek, legalább egy hétig ne hirdessenek a Twitteren, amíg több részlet ki nem derül az új rendszerről. Musk is reagált a hirdetők aggályaira, hétfőn arról posztolt, hogy a Twitter elkötelezettsége a márkabiztonsághoz változatlan maradt.