Az Integritás Hatóság elnökének Biró Ferencet, elnökhelyetteseinek Holbusz Tímeát és Dabóczi Kálmánt jelöli Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.
A hatóságot azért kellett létrehozni, mert az Európai Unió nem volt elégedett a kormány korrupcióellenes intézkedéseivel, és befagyasztotta a támogatások kifizetését. A kiválasztási folyamat közben távozott a bizottságból az egyik tag, aki az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) felügyelőbizottsága mellett működő titkárságon dolgozik.
A hatóság igazgatósági tagjainak kiválasztásáért felelős alkalmassági bizottság az elnöki posztra 5, az elnökhelyettesi posztra 13 pályázó esetében állapította meg a törvényi feltételek fennállását. Egy időközben visszalépő elnökjelölt kivételével az összes alkalmasnak talált jelöltet személyesen meghallgatta, és az előzetesen, az interjúk lefolytatását megelőzően nyilvánosságra hozott értékelési keretrendszerben értékelte.
Windisch László az Integritás Hatóság elnökének a legmagasabb pontszámot elért Biró Ferencet jelölte, akit az alkalmassági bizottság is első helyen ajánlott. Elnökhelyettesnek Holbusz Tímeát és Dabóczi Kálmánt javasolták.
Biró Ferenc 2020 szeptemberétől cégtársként vezette a PwC magyarországi, illetve dél-kelet európai Forensic szolgáltatások üzletágát. Több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik kockázatkezelési és vállalatirányítási területen. Az életrajza szerint széles körű tapasztalata van komplex vállalati visszaélések és korrupciós ügyek feltárásában, trösztellenes esetek kezelésében, valamint olyan vállalati kultúra létrehozásában, amely etikus módon támogatja az üzleti célok elérését.
Holbusz Tímea jelenleg az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság különleges vizsgálatokért felelős igazgatóságának az igazgatója.
Dabóczi Kálmán a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója volt, amíg Tarlós István akkori főpolgármester 2019-ben ki nem rúgta az elektronikus jegyrendszer projektje miatt.
Tarlós István akkor arról beszélt, hogy a BKK átverte az ügyben, és miután kirúgta Dabóczit, feljelentést tett. Később Karácsony Gergelyék is bírósági eljárást indítottak az ügy miatt. A projekt hét fázisából csak négy teljesült, a rendszer sosem működött, a megvásárolt jegyleolvasók, kapuk egy része raktárban maradt. A főváros tavaly úgy számolt, hogy a projekt vesztesége több mint 9 milliárd forintra rúg, a teljes költség pedig menet közben csaknem 37 milliárdra nőtt.
Az ÁSZ értékelése szerint mindhárom jelölt kimagasló szakmai tudással, tapasztalattal és vezetői gyakorlattal rendelkezik. „Függetlenségük és elfogulatlanságuk kapcsán aggály nem merült fel” – jegyezte meg kommünikéjében Windisch László. Az értékelési keretrendszerben Biró Ferenc 129 pontot, Holbusz Tímea 112 pontot, Dabóczi Kálmán 102 pontot kapott.
A megbízatást nem nyert pályázók közül kizárólag azok pontszámai tehetők közzé, akik ehhez írásban hozzájárultak. Közülük Ambrus István 94, Kovátsits Gábor 108, Matusik Tamás 95 pontot szerzett.
Windisch László a döntéséről levélben tájékoztatta Novák Katalin köztársasági elnököt, aki a törvénynek megfelelően pénteken nevezi ki az Integritás Hatóság új vezetőit. (MTI/ÁSZ)
Beavatkozik azokban az esetekben, ahol hatóságok nem tették meg a szükséges lépéseket.
A Népszava arról ír, hogy az Integritás Hatóság elnökét jelölő bizottság egyik tagja időközben lemondott a posztjáról.
Dabóczi Kálmánnak az elektronikus jegyrendszer-projekt bukása miatt kell távoznia a főpolgármester szerint.
Miután kiszivárogtak a hírek a szerződésbontásról, viharos gyorsasággal közölte Bagdy Gábor, hogy ők és Tarlós erről semmit sem tudtak. Nehezen hihető, hiszen havonta kellett tájékoztatást kapniuk a projekt állásáról, ami számításaink szerint legalább 11 milliárdos károkat okozhat
A főpolgármester szerint Budapest csatlakozni fog a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszerhez.
A főpolgármester azt szeretné, hogy amíg a nyomozás tart, az ellenzék ne ezzel foglalkozzon.
Milliárdokat fizettek ki rá, de a rendszer egy percig sem működött.