dabóczi kálmán

Mentelmi jogért lobbizott az Integritás Hatóság mostanra több bűncselekménnyel is meggyanúsított elnöke

Eljutott hozzánk egy dokumentum, ami szerint Biró Ferenc törvénymódosítást próbált elérni a volt igazságügyi miniszternél. Közben azt látjuk, hogy az Állami Számvevőszék egyelőre kesztyűs kézzel bánik a bűncselekménnyel gyanúsított IH-vezetővel.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Nem kapja vissza a főváros a BKK Tarlós idején bedőlt e-jegy-projektje utáni, 10 milliárd forintos veszteséget

A BKK felelőssége volt, hogy egy alkalmatlan céget bízott meg, így a budapesti közlekedési vállalat csak a követelés tizedét, az előleget és a kamatait kapja vissza.

Herczeg Márk
Budapest

Dabóczi Kálmán lesz a korrupcióellenes hatóság egyik alelnöke, akit még Tarlós rúgott ki a bedőlt e-jegyrendszer miatt

Novák Katalin fogja kinevezni.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Akár már ma kirúghatják a BKK vezérigazgatóját

Az e-jegyrendszer bedőlése miatt, amiről korábban azt állították, hogy nem is okoz kárt a fővárosnak.

Király András
bűnügy

Tarlós kirúgja a BKK vezérigazgatóját

Hivatalosan nem indokolta a főpolgármester, hogy miért meneszti Dabóczi Károlyt. Utódja feladata a cég felszámolása lehet.

Botos Tamás
Budapest

Tarlós januárban Nemesdy Ervint javasolja a BKK élére Dabóczi Kálmán helyére

Gyakorlott mérnökember, az apja tanszékvezető volt a műszaki egyetemen – érvelt Tarlós.

Herczeg Márk
Budapest

A BKK visszanyal: Tarlós nem lett átverve, tájékoztatták az elektronikus jegyrendszer súlyos problémáiról

A főpolgármester igyekszik a BKK vezérével, Dabóczi Kálmánnal elvitetni a balhét, akit állítólag menesztett. Még ez sem igaz, derül ki a Fővárosi Közgyűlés előterjesztéséből.

Tbg
közlekedés

Tarlós István kezdeményezi a BKK vezérigazgatójának felmentését

Dabóczi Kálmánnak az elektronikus jegyrendszer-projekt bukása miatt kell távoznia a főpolgármester szerint.

Horváth Bence
közlekedés

BKK-igazgató: Rá kell szorítani a mindenkori kormányt, hogy hatalmát ne egy szűk csoport, hanem a közjó érdekében használja

Dabóczi Kálmán szokatlanul őszintén és szuper humorral beszél hitről és politikáról egy hétfői interjújában.

Rényi Pál Dániel
vallás

Visszakapta ötven forintját a BKK appját feltörő etikus hacker

Aki végül a börtönt is megúszta, mert már nem gyanúsítják bűncselekménnyel azért, hogy feltárta a BKK rendszerének súlyos biztonsági hibáját, majd erről értesítette is a céget.

Király András
POLITIKA

Rossz mailcímre írt a hacker, mondta a BKK vezérigazgatója, a 18 éves fiú azonnal megcáfolta egy screenshottal

Dabóczi Kálmán a rádióban azt állította, hogy egy rossz, generált mailcímre írt a feljelentett BKK-hacker. Az érintett azonnal bemutatta, hogy ez nem igaz.

Szily László
közlekedés

Nagy nehezen bocsánatot kért az utasoktól a BKK vezérigazgatója, Tarlós léphetett a tyúkszemére

Dabóczi Kálmán úgy kér elnézést, hogy már a közleményében hárítani próbálja a felelősséget. Elemezzük együtt a tankönyvbe illő szöveget, amit a szerző talán egy székhez kötözve diktálhatott!

Szily László
közlekedés

Megírta a BKK-nak, hogy átverhető az új jegyrendszerük, mégis feljelentették

Az RTL Klubnak nyilatkozott a férfi, aki jó szándékból törte fel a BKK új digitális jegyboltját.

Horváth Bence
közlekedés

A BKK belátta, hogy nincs rendben a jegyellenőrzési rendszere

A múlt héten tévedésből letartóztatott nő esete után az ellenőrök nem bírságolhatnának reflexből, ha hamisnak gondolnak egy bérletet.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

A BKK vezetője Sztálin miatt a teljes budapesti tömegközlekedést átszámozná

Dabóczi Kálmánnak még mindig Sztálin jut eszébe a 70-es troliról, ezért teljesen átalakítaná a BKK járatainak vonalszámozását. Ehhez azonban mindent újra kellene számozni és minden jelzést le kellene cserélni, ami akár 100 milliót is elvihetne.

Czinkóczi Sándor
közlekedés