Videóban magyarázkodik az ausztrál lelkész, aki ellen azért emeltek vádat, mert pedofil bűncselekményeket titkolhatott el

agybaj

Brian Houston katolikus pap* ellen még márciusban emeltek vádat, amiért állítólag tudott az apja - a tavaly elhunyt, szintén katolikus pap* Frank Houston - által elkövetett pedofíliáról és szexuális bűncselekményekről, csak eltitkolta azokat, írja a Guardian. Most egy videót tett közzé, amelyben azt magyarázza, hogy nem alkohol- és gyógyszerfüggő, valamint hogy a gyülekezete igazságtalanul bánt vele.

A Hillsong nevű ausztrál katolikus* gyülekezet alapítója, Brian Houston hónapokig tartó hallgatást tört meg egy közösségi médián közzétett videóval: miután év elején, a vádak nyilvánosságra kerülése után hirtelen lemondott a gyülekezet éléről, most így próbálta tisztázni, hogy nem tudott az apja által elkövetett pedofil bűncselekményekről.

A videóban azokat a magánéletével kapcsolatos vádakat is cáfolta, miszerint alkohol- és gyógyszerfüggő lenne. Pontosabban azt mondja, hogy az altatókkal valóban meggyűlt a baja korábban, de az ezektől való függőségét már kezeltette, az a vélekedés pedig, hogy alkoholista lenne, nem igaz: „Egy szakértő azt mondta, nem mutatok olyan viselkedést, ami egy alkoholistára jellemző." - mondja.

A Facebookon és az Instagramon közzétett közel negyedórás felvételen Houston megjegyzi, a Hillsong éléről való lemondása „élete legnehezebb döntése” volt, és úgy érzi, „kiutálták” a gyülekezetből.

* Cikkünk eredeti változatában tévesen katolikus gyülekezetként jellemeztük a valójában pünkösdista-karizmatikus Hillsong gyülekezetet. A tévedésért elnézést.