Németország azt tervezi, hogy jelentősen megnöveli a nyár elején bevezetett kedvezményes tömegközlekedési bérlet árát – írja az euronews.
A 9 eurós bérletet azért vezették be, hogy ezzel vegyék rá az embereket a tömegközlekedés használatára, de most megemelnék a bérlet árát 49 euróra. Érdekvédők szerint ezzel milliókat zárnak ki az utazásból, olyanokat, akik egyébként is a megélhetési költségek drasztikus emelkedésével küzdenek. Emiatt azt javasolják, hogy a bérlet évi 365 euróba, vagyis napi egy európa kerüljön.
De nemcsak az érdekvédőknek, a környezetvédőknek se tetszik az új ár. Szerintük a 49 euro már nem olyan csábító ár, hogy az emberek átüljenek autóikból a buszokra és villamosokra, ezzel pedig nőhet a szén-dioxid-kibocsátás is.
8:43 - Frissítés: Az Euronews cikke alapján azt írtuk, hogy Németországban tervezik a 9 eurós bérlet kivezetését, miközben a valóság az, hogy a 9 eurós bérleteket már a nyár végén kivezették, hiszen azt alapvetően is csak a nyári időszakra tervezték, és szeptember óta nem létezik. A Reuters vonatkozó cikke szerint egyébként a 9 eurós jegyből 50 millió darabot adtak el.
Az energiaárak növekedése miatt és az orosz energiaimporttól való függőség csökkentése érdekében vezették be, a kritikusok szerint túlterheli majd a tömegközlekedést.
Májusban vezették be, hogy csökkentsék az energiaválság hatásait, a jövőben valamennyivel drágábban, de valószínűleg megtartják a buszra, vonatra és villamosokra is érvényes olcsóbb bérleteket.