Navracsics Tibor az ATV műsorában azt mondta, sem igazságügyi miniszterként, sem az azt követő időszakban nem minősítette bírák lépéseit, mert az igazságszolgáltatás független, de ezt a nagykövet oldaláról látja szerencsétlen lépésnek, hiszen egy nagykövetnek is meg kell gondolnia, hogy abban az időszakban, amikor az Európai Bizottság az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos aggodalmait hangoztatja, az amerikai nagykövet részéről megfelelő-e, hogy mielőtt találkozik a kormány több tagjával vagy vezető politikusokkal, találkozik két bíróval, akik „amúgy is általában a hírekben szerepelnek”. Beszélt még arról is, hogy ha valóban november 22-én dönt az Európai Bizottság a jogállamisági mechanizmusról, „az egy jó hír”, és úgy fogalmazott, bízik benne, hogy menetrend szerint tudnak haladni a tárgyalásokkal, és az év végére meglesznek azok a megállapodások, amelyek szükségesek ahhoz, hogy Magyarország hozzáférjen az uniós pénzekhez.
Azt mondta, elképzelhető, hogy az Európai Bizottság további feltételeket fogalmaz meg Magyarországgal szemben, ez szerinte „belefér az időbe”.
A tanárok béremelésével kapcsolatban arra a kérdésre, hogy meg tudja-e erősíteni az értesülést, miszerint az Európai Bizottsággal egy olyan megállapodás körvonalazódott, hogy a pedagógusok béremelésére 1200 milliárd forintot szánnak, és ebből körülbelül 630-650 milliárd lenne uniós pénz, és így lenne 2025-re a diplomás bérnek a 80 százaléka a fizetésük, Navracsics azt válaszolta, meg tudja erősíteni, hogy egy társfinanszírozási rendszerben gondolkoznak, amiben a Bizottság partner. Úgy fogalmazott, hogy „a számok nagyjából megállják a helyüket, de még nem zárultak le a tárgyalások”.
Arra a kérdésre, hogy egy tízes skálán hová tenné a bizalmi indexet, hogy a Bizottság valóban elhiszi-e, hogy a kormány a 17 vállalással nem próbálja megtéveszteni őket, azt mondta, „egy hetes-nyolcas körül” vannak, és hozzátette, hogy „vannak fenntartások”.
Elmondta még azt is, hogy szerdán születhet döntés az újabb ársapkák bevezetéséről, de hogy mely termékekre vonatkoznak majd, nem tudta megmondani.