101 magyar településen szüntetné meg a háziorvosi ügyeletet a kormány

POLITIKA

A jelenlegi csaknem háromszáz helyett a jövőben 81 magyarországi járásban összesen csupán 102 háziorvosi ügyeleti központot tartana fenn az egészségügyi kormányzat, jelentette a Népszava. A lap beszámolója szerint Budapesten kívül a kormányzat az Országos Mentőszolgálatra bízná a háziorvosi ügyeleti feladatok megszervezését.

Dézsi Ágnes háziorvos influenza elleni védőoltást ad be egy páciensnek Debrecenben 2016. november 23-án.
Fotó: Czeglédi Zsolt

Magyarországon Budapesten kívül 151 járás van, vagyis az egészségügyi kormányzat már azt sem tartja szükségesnek, hogy valamennyi járásban fenntartson háziorvosi ügyeletet.

A lap birtokába került előterjesztés alapján 101 magyar településen szűnne meg az alapellátási ügyelet, köztük olyan nagyobb településeken is, mint Budaörs, Hajdúböszörmény, Kiskunlacháza, Százhalombatta, Sajószentpéter, Veresegyház.

A jövőben az ügyeleteket 102 járási egészségközpontban adnák azok a háziorvosok, akiket normál, 8-16 óráig tartó ügyeletük után 16-22 óra között, illetve hétvégére lehetne beosztani ügyelni. A 102 központból 21 csak gyermekeket, 21 csak felnőtteket látna el, mindössze hatvan lenne, amely gyermekeket és felnőtteket egyaránt ellát.