A Kúria azt is leszögezte: szerződés nélkül nem ügyelhetnek a háziorvosok.
Október elsejétől Budapesten is átalakul a háziorvosi ügyeleti ellátás, ami vidéken már másfél éve üzemel. Az orvosi kamara hiába kérte az átállás halasztását. Az elnök szerint a háziorvosi rendszer óriási bajban van.
Legalábbis nyáron. Hatott a civilek tiltakozása.
Az országos rendelettervezet csak most lett publikus, de a háziorvosi rendszert már elkezdték átalakítani.
A „Nincs erre jobb szövegünk?” óta nem láttunk ekkora önleleplezést adattémában.
Azóta se csatlakoztak tömegesen, hogy a kormány nekiment az orvosi kamarának.
Azt írják, az új ügyeleti szerződés aláírására próbálják rákényszeríteni őket.
Rendkívüli nyomásgyakorlásról döntött a Magyar Orvosi Kamara.
Megyéről megyére haladva veszi majd át a háziorvosi ügyeleti ellátást az OMSZ, de részleteket még mindig nem tudni. A Belügyminisztérium azt ígéri, hogy minden megyében 30 nappal az új rendszer bevezetése előtt szólnak majd.
Komáromi Zoltán árnyékegészségügyi-miniszter szerint az Orbán-kormány tönkretette az egészségügyet.
A járások harmadában így egyáltalán nem lesz háziorvosi ügyeleti központ.