Állt a parkolóban, lelőttek mellette valakit, megpróbált segíteni, de egy másik ember odarohant és félrelökte, amitől úgy beverte a fejét, hogy meghalt

külföld

A 48 éves Kenneth Vinyard egy Pennsylvania állambeli szupermarket parkolójában halt meg, azután, hogy segíteni akart valakinek, akit meglőttek. Családjának ügyvédje azt mondta, közvetlenül Vinyard autója mellett lőttek le egy férfit, ő pedig segíteni akart neki, de közben odarohant valaki, aki félrelökte Vinyardot, aki emiatt beütötte a fejét a járdába.

Mint kiderült, a Vinyardot fellökő ember egy rendőr volt, Vinyard pedig nem sokkal később belehalt fejsérülésébe. Vinyard családjának ügyvédje azt mondta, ami történt, az szerinte „az értelmetlen rendőri erőszak újabb esete”. Szerinte semmi sem indokolta, hogy a rendőr „erőszakos lökdösődésbe” kezdjen, amivel aztán „egy olyan ember halálát okozta, aki csak segíteni próbált egy másik embernek, akit nem is ismert”.

A rendőrség egyelőre csak annyit közölt, hogy vizsgálják a halálesetet. Vinyard családja pedig válaszokat akar és azt, hogy a rendőrt helyezzék vád alá. (wpxi)