Hétfőn Gulyás Gergely rendkívüli sajtótájékoztatón erősítette meg Palkovics Lálszló lemondását. A Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik. December 1-től megalakul az Energiaminisztérium, amit Lantos Csaba, a MET Holding AG elnöke vezet majd. Paks 2 kivételével minden energiaügy ide tartozik meg. A minisztérium feladata lesz az energiapolitika egységes irányítása.
Bejelentette azt is, hogy Orbán Viktor elfogadta Palkovics László lemondását.A Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal indokolta Palkovics lemondását, hogy a miniszter egyben akarta tartani a portfólióját. Gulyás azt mondta, hogy Orbán szerette volna, hogy Palkovics maradjon. Ebben az esetben az önálló energetikai minisztérium mellett működhetett volna tovább a Technológiai és Ipari Minisztérium.
Gulyás Gergely a kormány nevében megköszönte Palkovics eddigi munkáját:
„Továbbra is számítunk arra, hogy tudásával segíti az ország előrejutását. A következő időszakban reményeink szerint a felsőoktatásban, a járműipari innovációban, illetve a védelmi iparban fog fontos szerepet játszani és fontos feladatokat ellátni.”
Palkovics László megszűnő minisztériumától az ipari területek Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterhez kerülnek, a közlekedés Lázár János építésügyi miniszterhez, a felnőttképzés pedig Csák Jánoshoz kerül. A paksi bővítés a külügyminisztériumnál marad. Gulyás a sajtótájékoztatón elárulta, hogy a kormány már előkészítette és elfogadta azokat szabályokat, amik változtatnak a szélenergia felhasználásán. Gulyás állítása szerint erre a mostani miniszterváltástól függetlenül, az uniós helyreállítási alap pénzeinek lehívása érdekében került sor. Ugyanakkor az új miniszter, Lantos Csaba is jelezte, hogy
a szélnergiát előnyben kell részesíteni és nagyobb szerepet kell kapnia.
A Palkovics László lemondásáról szóló hírek szerdán jelentek meg, a hétfői sajtótájékoztatóig a kormány nem reagált érdemben. Gulyás azt mondta, hogy Orbán Viktor vasárnap állapodott meg a feladatleosztásról az új miniszterrel. Palkovics a hétfői nappal távozik.
A technológiai és ipari miniszter távozásának hírét több forrás több portálnak is megerősítette, a kormány hivatalosan még nem reagált. Nem először adta be a bemondását a kormány egykor talán legnagyobb hatalmú minisztere.
Úgy tűnik, távozik az ember a kormányból, akivel Orbán Viktor végrehajtatta a legkeményebb lépéseket. Palkovics-botrányok a CEU-tól az SZFE-n, a Fudanon, a Budapest–Belgrád vasúton és a Mátrai Erőművön át a KRÉTA-ig és még tovább.
A magyar kormány különleges lehetőséget ad évek óta egy földgázkereskedő cégnek. Benne vannak az oroszok, benne van a Mol, benne van a fehérvári focicsapat gazdája is. Egy állami vállalat hozza be nekik a határon a gázt, de a hasznot már a MET fölözheti le.