Palkovics Lászlóval olyan ember távozik a kormányból, aki az elmúlt években rengeteget tehetett volna azért, hogy Magyarországon jobb legyen az oktatás, modernebb a gazdaság, de ehelyett leginkább csak kíméletlenül végrehajtotta a felülről kapott parancsokat,
és a legnagyobb felháborodást kiváltó ügyekbe is fapofával állt bele. Az egyetemi szférából érkezett, 2014-től ő volt az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára. Sokan a felsőoktatási autonómia korlátozásának tartották, amikor kancellárokat ültetett az egyetemekre, akik a kormányzat akaratát képviselve ellenőrzik az intézmények gazdálkodását. Majd a közoktatást is megkapta, miután a kormány az addigi államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit leváltásával próbálta kiengesztelni a köznevelés állapota miatt tüntető tanárokat. Palkovics javaslatára a sokat kritizált Kliket 59 tankerületre darabolták, de hogy ez mennyire volt elég, arról a mostani tüntetések nagyjából mindent elmondanak. Palkovics néhány évvel később már arra volt a legbüszkébb, hogy kevesebben jelentkeztek gimnáziumba, mint szakképzésre.
Palkovics körei később sem távolodtak el teljesen a közoktatástól. Egykori üzlettársához, Fauszt Zoltánhoz köthető az a cég, ami az általános és középiskolákban használt KRÉTA-rendszert fejlesztette. A Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer, a KRÉTA kifejlesztésére 2017-ig összesen négy közbeszerzést írtak ki, és mindegyiket Fauszt-cég nyerte el, összesen másfél milliárd értékben. Ezeket ráadásul akkor nyerték el Fauszt cégei, amikor már Palkovics volt az oktatási államtitkár. Miután Palkovics 2018-ban miniszter lett, 3,7 milliárd forintos megbízást nyertek adatkezelő szolgáltatás kifejlesztésére a Klebelsberg Központ és a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. közös tenderén.
Amikor tavaly januárban a miniszter egyszer már le akart mondani, azt többen azzal magyarázták, hogy Orbán Viktor eltávolította Fausztot a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsból. Most nem sokkal Palkovics tényleges lemondása előtt derült ki, hogy szeptemberben diákok adatai szivárogtak ki, miután feltörték a KRÉTA rendszert. A KRÉTA-ban tárolják a tanárok és a diákok szinte minden személyes adatát, például a TAJ-számukat vagy a bankszámlaszámukat is. A hatóságok ezt megpróbálták eltussolni.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A technológiai és ipari miniszter távozásának hírét több forrás több portálnak is megerősítette, a kormány hivatalosan még nem reagált. Nem először adta be a bemondását a kormány egykor talán legnagyobb hatalmú minisztere.
Nem személyekkel, hanem az oktatás rendszerével van bajuk, ezért folytatják a tiltakozást.
Az oktatási államtitkár várja az alternatív kerekasztal delegáltját is az egyeztetésekre.
Palkovics szerint ez a jövő.
Ő volt az egyedüliként meghívott ajánlattevő, négyből négy tendert be is húzott. Az államtitkár szerint nincs ebben semmi különös.
A kormány egyik legerősebb minisztere nehezen viseli, hogy Orbán egymás után veszi le a tábláról az embereit. A jelek szerint mégsincs nagyon más választása.
Egy projektvezető kattintott egy fertőzött linkre egy átverős emailben, az ő adatain keresztül elértek mindent.
A magyar közoktatásban tanulók minden adatát kezelő eKRÉTA ZRt. illetékesei már szeptemberben tudták, hogy a hekkerek hozzáfértek a rendszerükhöz, de inkább hallgattak a támadásról.
Nyilván ez is az ideológiai ellenségnek nyilvánított CEU-val szembeni fellépés része.
A kormány úgy támadja a Soros György által támogatott egyetemet, mintha bármi kényszerítné erre. Pedig erről szó sincs.
Azt követelik a kormánytól, hogy szüntessen be minden felsőoktatási és kutatási cenzúrát.
A Fidesz által Bécsbe üldözött egyetem eddigi legjobb eredményét érte el.
Jöhet a Fudan Egyetem.
Minden amerikai akkreditációjú program Bécsben indul jövő szeptembertől. „Ez példátlan. Egy amerikai intézményt kiszorítanak egy NATO-szövetséges országból. Egy európai intézményt elűznek az Európai Unió egyik tagállamából” - közölte a rektor.
Heiss Fainzmann szerint az egyetem csak a Magyarországon kialakult helyzet miatt vált országot.
A miniszter darabokra szedte egy nem létező ügy minden részletét.
Ha nem rendeződik az egyetem itthoni helyzete, jövőre minden programot átvisznek.
2010 és 2014 után először fordul elő, hogy nincs szuperminiszter Orbán új kormányában. Most nehezebb lesz bársonyszékből óriássá válni.
Hogy aztán beleborítsanak 200-300 milliárd forintot.
Boldog karácsonyt!
Bombaüzlet visszavenni Mészáros Lőrinctől. Szó sincs arról, hogy a felcsúti csodavállalkozót mentenék ki.
Bonyolultnak látszó manőverekkel, nagyon sok pénzre húzta le Magyarországot Mészáros Lőrinc a Mátrai Erőmű körüli kavarásával. Megvette az állam elől olcsón, kivette belőle az összes pénzt, eladósította, és utána eladta az államnak drágán.
Az innovációs miniszter most is arról beszélt, hogy nem hisznek a segélyekben.
A felsőoktatási modellváltás egészen más folyamatnak indult, mint amivé lett: eredetileg csak pár egyetem váltott volna modellt, a kormánnyal szorosan együttműködve, hosszú évek tervezése után. Ebből lett mára az, hogy hamarosan már alig marad állami egyetem az országban. Megnéztük, miből indult a modellváltás ötlete, miért volt szimpatikus sok egyetemnek, és hogyan kaptak aztán gazdasági szabadság helyett teljhatalmú fideszes kuratóriumokat.
A miniszterelnök „internacionalista, globalista szemléletű” embereket nem tudna jó szívvel javasolni.
Papíron magánegyetemek, a gyakorlatban politikai kinevezettek kiskirályságai lehetnek a modellváltás előtt álló felsőoktatási intézmények.
Szél Bernadett kérte ki az egyetemektől a modellváltást előkészítő anyagokat. Az egyik egyetem elküldte a dokumentumokat, melyből kiderül, hogyan nézett ki belülről a modellváltás.
Súlyos vád ez egy politikustól, aki amúgy a maga részéről a higgadt párbeszéd híve, de nem tudta elfogadni a javaslatokat, amelyekkel az egyetem autonómiáját akarták volna garantálni.
Az SZFE oktatói és hallgatói egész ősszel ellenálltak a hatalomnak, végül a világjárvány kellett ahhoz, hogy kivonuljanak az elfoglalt épületekből.
Kínából hozott munkásokkal és alapanyagokkal építi majd egy kínai cég a Fudan Egyetem budapesti központját. Többet költ erre az állam, mint az egész magyar felsőoktatás működésére 2019-ben. Az építés kínai esélyese a világ legnagyobb építő cége, ami több országban keveredett kémkedés és korrupció gyanújába.
Pont azt a területet kapná meg a kínai egyetem, ahol a Budapest Diákváros beruházás diákváros része épült volna, vagyis ahogy magyar egyetemisták lakhattak volna korszerű kollégiumokban.
A Fudan Egyetem építéséért felelős miniszter a Hír Tv-n arról beszélt, hogy ha Kína kémkedni akar, ahhoz nem kell egyetemet építeni, és hogy az nem számít ideológiai oktatásnak, hogy a Fudan chartája hűségesküt tesz a KKP-nak.
A minisztérium szerint "álságosak" a projektet ért támadások, mert Gyurcsány.
A kínai hitelről nem árult el részleteket az innovációs miniszter.
Így egy esetleges kormányváltás után is ő irányíthatná a projektet.
Kormányrendeletekkel és törvénytervezettel gyorsították a kínai egyetem budapesti építésének ügyét tavasszal még. Ám a szombati tüntetés óta már azt mondják, hogy majd másfél év múlva legyen népszavazás róla, mintha még teljesen nyitott kérdés volna az óriási beruházás.
Hiába volt eddig Palkovics szívügye a projekt.
A minisztérium nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani a bíróságon, hogy a szerződés kiadása sértené Magyarország külügyi érdekeit. 15 napjuk van kiadni.
Kilométerenként 1,4 milliárd forint a különbség.
Ehhez képest napokig titkolták, hogy a miniszterelnök barátja a győztes.
A magyar állam 15 százaléknyi saját forrást tesz hozzá.
Jut is, marad is.
Megkötötték a szerződést a vasútról, amit a magyar állam kínai hitelből épít a kínaiaknak.
A vasúti közlekedésért felelős kormányzati vezetők éppen a vasútépítésben utazó Mészáros-cég vezetőjével tanácskoztak egy asztalnál, amikor egy teljesen más ügyben rájuk találtak.