Facebookposztban jelentette be búcsúját Vitézy Dávid, a Palkovics László miniszter lemondásával megszűnő Ipari és Technológiai Minisztérium eddigi közlekedési államtitkára, akinek posztja a minisztériummal együtt megszűnik. „A közlekedési szakterület felügyelete az új kormányzati feladatmegosztás szerint Lázár János minisztériumához kerül át” - írta Vitézy, aki posztjában köszönetet mondott Palkovicsnak és a kormánynak az eddigi közös munkáért.
A Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület (VEKE) Facebook-posztja szerint Vitézi a minisztériumban már a posztja előtt bejelentette távozását. A VEKE posztja szerint Vitézy 13 órára hívta össze a megszűnő minisztérium vezető munkatársait, hogy bejelentse lemondását. „Majd távozott” - írta a VEKE, amely szerint az átadás-átvétel feladatait helyettese, Kállai Éva bonyolítja majd, erre 48 órája van.
Az immár közlekedési miniszternek is tekinthető Lázár János, szintén a Facebookon, a rá oly jellemző szerénységgel egyből „minden magyar közlekedési miniszter elődjét”, Széchenyi Istvánt idézte: „Az ember annyit ér, amennyit használ”. Mint írta, ez az ő hitvallása is, és „a Miniszterelnök most lehetőséget ad arra, hogy újabb területen járulhassak hozzá a haza és a haladás, a nemzeti szuverenitás és a polgári fejlődés ügyéhez”. Posztját a szülővárosa, Hódmezővásárhely, valamint Szeged között közlekedő villamos, a Tramtrain fotójával illusztrálta.