Elon Musk csütörtökig adott határidőt a Twitter megmaradt munkatársainak, hogy kötelezzék el magukat a „hosszú órákon át tartó, nagy intenzitású” és „rendkívül kemény” munkavégzés mellett, ugyanis elindul a Twitter 2.0 projekt, ami jó sok melóval fog járni. Azok, akik ebben nem kívánnak részt venni és elköteleződni, három hónapnyi végkielégítéssel távozhatnak a cégtől, olvasható egy körlevélben, amit a cég alkalmazottjai kaptak.
„Ha előre haladunk, az áttörést jelentő Twitter 2.0 felépítéséhez és az egyre erősödő verseny világában való sikerhez, rendkívül keménynek kell lennünk. Ez azt jelenti, hogy hosszú órákat kell magas intenzitással dolgozni. Csak a kivételes teljesítmény minősül átmenő osztályzatnak” - írja Musk.
Az e-mail szerint a dolgozóknak csütörtökön helyi idő szerint 5 óráig kell jelezniük egy linkre kattintva, ha részt kívánnak venni az új Twitter megépítésében. Akik ezt nem teszik, automatikusan ki vannak rúgva.
Musk megköszönte mindenkinek az erőfeszítéseit a döntésüktől függetlenül, majd hozzátette, hogy a Twitter „sokkal inkább mérnöki vezérelt” lesz az ő tulajdonában, és „azok alkotják majd csapatunk többségét, akik nagyszerűen írnak kódot”.
Pár nappal azután, hogy Elon Musk megvette a céget, elbocsátott 7500 embert, és több vállalkozóval is szerződést bontott. (Guardian)