Konkrét célpontjai voltak az amerikaifoci-csapattagok gyilkosának

külföld

Az ügyészség szerint szándékosan vették célba a Virginiai Egyetem amerikaifoci-csapatának három tagját, akiket egy negyedik társuk lőtt le vasárnap.

Az ügyészség elmondása szerint az egyik szemtanú úgy látta, hogy Darnell Jones specifikusan irányította a fegyvert az áldozataira, és egyiküket álmában ölte meg. A gyanúsított az eset óta most először állt bíróság elé, háromrendbeli gyilkossággal és háromrendbeli fegyverhasználattal vádolják. A férfit az állam által kirendelt ügyvédek védik egyelőre, és még nem nyújtott be semmilyen beadványt.

Az egyetem tájékoztatása szerint a focicsapat tagjai vasárnap közös kiránduláson jártak Washingtonban egy színi előadáson. A gyanúsított Darnell Jones a hazafele tartó buszon kezdett lövöldözni. Két csapattársa a helyszínen életét vesztette, a harmadik kórházba szállítás után halt meg, további egy embert pedig megsebesített. (BBC)

Kapcsolódó cikkek