Gianni Infantino, a nemzetközi labdarúgó szövetség elnöke szombaton egy órán keresztül beszélt Dohában arról, hogy abba kéne hagyni a vasárnap kezdődő világbajnokságnak helyt adó Katar kritizálását, beszédében pedig volt egy rész, amikor úgy fogalmazott:
„Ma katarinak érzem magam. Ma arabnak érzem magam. Ma afrikainak érzem magam. Ma melegnek érzem magam. Ma fogyatékosnak érzem magam. Ma úgy érzem magam, mint egy vendégmunkás.” Ehhez aztán hozzátette, hogy: „Természetesen nem vagyok katari, nem vagyok arab, nem vagyok afrikai, nem vagyok meleg, nem vagyok fogyatékos. De így érzem, mert tudom, mit jelent megkülönböztetve és zaklatva lenni idegenként egy idegen országban.”
De a lényeg nem is ez, hanem hogy a fent idézett részlet stílusa erősen emlékeztet arra a beszédre, amit Andrew Cuomo, New York azóta már többszörös szexuális zaklatással vádolt kormányzója mondott még 2017-ben, amikor úgy fogalmazott:
„New York-iként muszlim vagyok. Zsidó vagyok. Fekete vagyok. Meleg vagyok. A saját teste fölött uralkodni akaró nő vagyok.