andrew cuomo

New York korrupcióval vádolt polgármesteréért kezdték el lebontani az amerikai jogállamot

Eric Adams érezte, hogy szorul a hurok, úgyhogy gyorsan elkezdett mindenben egyetérteni Trumppal. Cserébe az elnök emberei elérték, hogy ügyészek kérjék az Adams elleni vádak ejtését. Hiába egyébként konzervatív jogászok bátor kiállása és lemondása, Trumpékat ez sem állítja meg.

Bede Márton
külföld

Hawaii luxuslakásért, Ferrariért és házhoz szállított sózott kacsáért cserébe évekig kémkedhetett Kínának a New York-i kormányzó volt tanácsadója

A 41 éves Linda Sun közel 15 évig dolgozott New York államban kormányzati pozíciókban, a vádirat szerint a rengeteget lobbizott Kína javára, és Tajvan ellen.

Benics Márk
külföld

A jelek szerint a FIFA elnökét megihlette New York szexuális zaklatással vádolt kormányzójának beszéde

A stílus erősen emlékeztet arra a beszédre, amit Andrew Cuomo mondott még 2017-ben.

Mészáros Juli
sport

Chris Cuomo 125 millió dollárt követel az őt kirugó CNN-től

Azután függesztették fel a csatornánál, hogy kiderült, segítséget nyújtott a szexuális zaklatással vádolt testvére, vagyis New York volt kormányzója stábjának, megsértve ezzel a CNN alapelveit.

Mészáros Juli
külföld

Vádat emeltek New York volt kormányzója, Andrew Cuomo ellen

A büntetőfeljelentés szerint Cuomo „szándékosan, jogtalanul és erőszakkal nyúlt áldozata blúza alá és intim testrészeihez”.

Mészáros Juli
szexuális zaklatás

Lemondott New York többszörös szexuális zaklatással vádolt kormányzója

Miután az ügyészségi vizsgálat is megerősítette a vádakat, az elnök is távozásra szólította fel Andrew Cuomót.

Herczeg Márk
külföld

Cuomo stábjának vezetője már lemondott, a szexuális zaklatással vádolt kormányzó továbbra is a helyén

Az ügyészség szerint Melissa DeRosa is a New York-i kormányzót védte az áldozatokkal szemben.

Szurovecz Illés
külföld

A zaklatási ügyek véget vethetnek a New York-i kormányzó ígéretes karrierjének, már Biden is a lemondását követeli

Andrew Cuomo egy nagy politikusdinasztia tagjaként a Demokrata Párt feltörekvő csillaga volt. Mostanra botrányok sora övezi, a covidhalálozási statisztikák meghamisításától a szexuális zaklatásokig, melyekről kedden 165 oldalas jelentést adott ki New York állam legfőbb ügyésze.

Király András
külföld

A New York-i főügyész jelentése szerint Andrew Cuomo kormányzó több nőt is szexuálisan zaklatott

A jelentés kimondja, hogy Cuomo tagadta a vádakat, de a nyomozók szerint a kormányzó tagadása nem hiteles, és ellentmond neki a bizonyítékok súlya is.

Herczeg Márk
bűnügy

New York polgármestere lemondatná New York kormányzóját a szexuális zaklatási vádak miatt

Bill de Blasio azt mondta, teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy Andrew Cuomo több korábbi alkalmazottja szerint is visszaélt a hatalmával és szexuálisan zaklatta őket.

Mészáros Juli
szexuális zaklatás

Már szexuális zaklatással és fenyegetéssel is vádolják New York kormányzóját

Andrew Cuomo ellen februárban kezdett nyomozni az FBI, miután hivatala visszatartotta az idősotthonok halálozási adatait. Most egy képviselő és három nő mondta el a nyilvánosság előtt, hogyan fenyegette és zaklatta őket a kormányzó.

Mészáros Juli
szexuális zaklatás

Az FBI vizsgálódik a New York-i idősotthonok halálozási adatai miatt

Pácban van New York demokrata kormányzója, Andrew Cuomo, mert trükközött a halálozási statisztikával.

Király András
járvány

A polgármester szerint New York iskolái zárva maradnak a tanév végéig

Több mint 1 millió diák kényszerül távoktatásba.

Rényi Pál Dániel
külföld

New York az első amerikai város, ahol bevezetik a dugódíjat

Az évi 1 milliárd dollárra saccolt bevételből a tömegközlekedést fejlesztenék.

Rényi Pál Dániel
közlekedés

Trump szerint menekülnek az emberek New Yorkból

Mert annyira mérgesek a Trumppal kapcsolatos vizsgálatok miatt.

Sarkadi Zsolt
külföld