Cserhalmi György rövid, de velős levélben reagált Vidnyánszky Attila legutóbbi kijelentéseire

KULTÚRA

“Kedves Attila! Én úgy tudom, hogy a front Herszonnál húzódik. Biztos, hogy ott vagy? Üdv: Cserhalmi Gyuri”

- ezzel a Színház Online-nak küldött nyúlfarknyi levéllel reagált Cserhalmi György színész Vidnyánszky Attila legutóbbi kijelentéseire.

Cserhalmi György 2020-ban
Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

A Nemzeti Színház igazgatója ugyanis azt mondta néhány napja a Belvárosi Polgári Szalon estjén: „Harcos világban élünk, én pedig nagyon a frontvonalban vagyok.” Beszélt arról is, hogy az SZFE az átalakítás előtt „a liberálisok” „központi bázisa” volt, ahol „utánpótlást képeztek”, ezért is volt „hisztéria” amiatt, hogy „elfoglaltuk” „az egyik utolsó bázisukat”.

Kijelentéseitől elhatárolódtak az SZFE jelenlegi hallgatói, amire Vidnyánszky, aki az SZFE alapítványának is elnöke, azt mondta, hogy az ő munkáját dicséri, ha a hallgatói tiltakoznak ellene. Aztán a Magyar Nemzetnek magyarázta, hogy nem is azt mondta a polgári esten, amit mondott, különben meg egy évtizede lejárató kampány folyik ellene.

Kapcsolódó cikkek