„Ocsmány show-műsor” – reagálta Kim Dzsongun húga a tervezett dél-koreai szankciókra

külföld

Durva sértésekkel illette és idiótának nevezte csütörtökön Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga, Kim Jodzsong a dél-koreai kormányzatot, amiért a dél-koreai külügyminisztérium bejelentette, újabb szankciókat fontolgat Phenjan ellen.

Az Észak-Koreát irányító Koreai Munkapártban fontos tisztséget betöltő Kim Jodzsong a tervezett szankciókat „ocsmány show-műsornak” minősítette, „ami csak arra jó, hogy bebizonyítsa, a dél-koreai banda az amerikaiak hű kutyája”.

Kim Dzsongun és Kim Jodzsong
Fotó: KOREA SUMMIT PRESS POOL/AFP

Kim Jodzsong - akinek szavait a KCNA észak-koreai állami hírügynökség idézte - azzal vádolta Jun Szokjol dél-koreai elnököt, hogy "veszélyes helyzetet teremt", és hangsúlyozta: elődje, Mun Dzse In sokkal inkább hajlott a Korea-közi párbeszédre. "Az ő hivatali ideje alatt Szöul nem került Phenjan célkeresztjébe" - tette hozzá.

A dél-koreai külügyminisztérium kedden jelentette be, újabb szankciók bevezetését tervezik a phenjani ballisztikusrakéta-tesztek miatt. Dél-Korea egyesítésért felelős minisztériuma „rendkívül sajnálatosnak” nevezte Kim Jodzsong „közönséges szavait”, egyúttal bírálta Phenjant, amiért rakétatesztjeivel feszültséget teremt a térségben.

A phenjani vezetés nem először használ sértő szavakat ellenségesnek minősített országok vezetőire. Korábban Joe Biden amerikai elnököt „veszett kutyának” nevezték, „akit bottal kell agyonütni”, Donald Trump volt amerikai elnököt pedig „mentálisan sérült vénembernek.” (MTI)