Halállistát hagyhatott és a gyilkosság napján vehette a fegyverét a virginiai lövöldöző

bűnügy

Néhány órával a gyilkosság előtt vásárolhatta a fegyverét, halállistát és jegyzeteket is hagyott a telefonján a férfi, aki helyi idő szerint kedd este legalább tíz embert lelőtt egy Walmart szupermarketben Virginia államban, írja az AP.

A rendőrség pénteken közölte, hogy az elkövető, Andre Bing telefonjában talált jegyzetek szerint munkatársai folyamatosan gúnyolták és zaklatták a férfit. Bing az egyikben azt írta:

„Az egyetlen kívánságom, hogy elölről kezdhessem, és hogy a szüleim jobban odafigyeljenek a szociális hiányosságaimra”és, hogy olyan, mintha a Sátán vezetné őt. A jegyzetekből úgy tűnt, hogy konkrét személyek neveit is megemlítette, majd ezeket később törölte.

Bing kedd éjjel legalább tíz embert ölt meg az amerikai Virginia államban lévő Chesapeake-ben található Walmart szupermarketben. A férfi feltételezhetően a bolt vezetője volt, a lövöldözés után önmagával is végzett a helyszínen. A rendőrség szerint az általa használt pisztolyt legálisan vásárolták aznap reggel, és Bing nem volt büntetett előéletű.

Kapcsolódó cikkek