Bűntudatkeltés, megfélemlítés és nyomásgyakorlás miatt távozott korábbi iskolájából Pankotai Lili, és egy budapesti gimnáziumban folytatja a tanulmányait

oktatás

Az őt érő atrocitások és a nyomásgyakorlás miatt távozott korábbi iskolájából, tanulmányait pedig egy budapesti gimnáziumban folytatja Pankotai Lili, akitől az október 23-ai oktatási tüntetésen elmondott beszéde miatt határolódott el pécsi gimnáziuma. A Szabad Európának és a Szabad Pécsnek adott interjúban Pankotai elmondta, a döntését „nagyban befolyásolta a légkör, az iskolán belül történtek”

és a nyomás, amit azért gyakorolt rá az iskola vezetősége, hogy „önszántából” hagyja el az intézményt.Pankotai Lili az október 23-ai oktatási tüntetésen egy olyan slamprodukciót adott elő, amiben káromkodások is szerepeltek. Iskolája, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma azért határolódott el tőle, mert szerintük „a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető” beszédet mondott. Ügyében még Rácz András Oroszország-szakértő is megszólalt, akinek cikkeit rendszeresen olvashatják a 444-en.

Pankotai Lili
Fotó: Kristóf Balázs/444

Pankotai immár a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanulója,amelyről azt mondja: volt, hogy felmerült benne, a történtek rossz hatással lesznek a tanulmányaira, de az első hét az új iskolákban megnyugtatta, hogy jó helyen van, és megfelelően fel tud készülni az érettségire. Egyúttal azt is el tudja képzelni, hogy más irányba tanul tovább, mint eredetileg tervezte.

A lap kérdésére, hogy milyen atrocitások érték, Pankotai elmesélte, hogy pécsi osztályfőnöke a beszéde után közölte a diákokkal,

nem hajlandó elmenni vele az osztálykirándulásra, ezért mondják meg neki: ha Pankotai is megy, az egész osztályt nem viszi el. Végül lefújták a kirándulást, mindenkinek visszaadták a pénzt, és a második félévre tették át az időpontot. „Az érzelmi sakkban tartás, megfélemlítés teljes skáláját megjártam abban a három hétben, amit a beszédemet követően még eltöltöttem a Nagy Lajosban” – mondta Pankotai.

Fotó: Bankó Gábor / 444

A pécsi iskolában múlt héten „Az élet védelmében” címmel szerveztek előadást: az esemény házigazdája volt Kővári János, aki 2010 és 2014 közt fideszes országgyűlési képviselő volt, és az idei választásokon is kormánypárti jelöltként indult, a vendég pedig Földi-Kovács Andrea, a Hír TV egykori műsorvezetője volt, aki azóta a kormánypárti és szélsőjobbos figurákhoz kötődő Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának a tagja.

Pankotai azt mondja, a pécsi iskolában eltöltött utolsó három hét számára

„teljes képet adott arról, hogy hol tartunk ma, és ennek a képnek a látványa volt a legfájóbb”.

Kapcsolódó cikkek

Pankotai Lili elhagyja az iskoláját

A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumot, amely a Facebook-oldalán határolódott el a diáktüntetésen szónokló tanulójától.

Király András
POLITIKA

Kiállt Pécs főterére Pankotai Lili, és azt mondta: „Próbáljunk mi magunkban valami jót alkotni, ha már segítséget nem kapunk”

„Próbáljunk mi magunkban valami jót alkotni, ha már segítséget nem kapunk. Indítsunk beszélgetéseket, fórumokat, ahol a diákok és a tanárok együtt tudnak gondolkodni, ha mások nem hallgatnak meg minket” - mondta a beszédével botrányt kavart diáklány.

Boros Juli
POLITIKA

Pankotai Lili: Én nem határolódok el az iskolámtól, értük is csináltam

Tudta, hogy kemény reakciókat fog kapni, de ennyire szélsőséges hozzászólásokra nem számított. Azt viszont nem szeretné, ha a történet róla szólna.

plankog
oktatás

Elhatárolódott az iskolája Pankotai Lilitől, az október 23-i tüntetésen slamelő diáktól

A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma elutasítja „a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető” szöveget.

Szurovecz Illés
oktatás

Rácz András: Civilizált ember gyerekeket nem bánt

Amikor már az Oroszország-szakértő is úgy érzi, reagálnia kell egy belpolitikai agyviharra.

Boros Juli
POLITIKA

A Fidesz képviselőjelöltje és szélsőjobbos kötődésű alapítvány lép fel az iskolában, ami elhatárolódott Pankotai Lilitől

Az „életellenes gondolkodás” lesz a téma.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Jobbszélről védi a normalitást a kormánymédia jól ismert figuráiból verbuvált, radikálisokhoz dörgölődző szervezet

Már a nevével is a Soros-hálózat ellen harcol a Védett Társadalom Alapítvány. Radikális fideszesek, fideszesedő radikálisok, homofóbok, szalon- és szalon nélküli rasszisták a zárt társadalomért.

Csurgó Dénes
POLITIKA