Orbán szerint járulékcsökkentésre már nem maradt forrás a költségvetésben

POLITIKA

Válság van, közölte Orbán Viktor kedden egy ünnepi gálarendezvényen, amely a Széchenyi Kártya Program huszadik születésnapját volt hivatott megünnepelni. A komor nyitókép után se vált derűssé a hangulat, mert a miniszterelnök a továbbiakban már arról beszélt, hogy mivel a rezsicsökkentés fenntartásához kell előteremteni a költségvetési fedezetet, gazdaságélénkítő enyhítésekre, például a járulékcsökkentésre már nincs lehetőség. Egyben azt is elhintette, hogy a nyáron elfogadott jövő évi költségvetést rendeleti úton fogják hozzáigazítani a valós gazdasági helyzethez.

Orbán Viktor komor jövőt vázolt egy sötét teremben.
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

Előadása elején azért arra jutott ideje, hogy a Vár rekonstrukcióját - vagy minek is nevezzük sosem volt épületek vasbetonba öntését - méltassa azt állítván, hogy "nyolcvan évig romok között botladoztunk itt a várban, de ezt a korszakot magunk mögött hagytuk". És ha már a Széchenyi Kártya születésnapja volt az apropó, egy kicsit azt a programot is méltatta, de a továbbiakban rendkívül komor helyzetet vázolt. "Olyan energiaválságba kerültünk, ami az egész európai ipar rohamos leépüléséhez vezethet" - közölte.

Szerinte az európai gazdasági modell az olcsó orosz energiahordozók importjára és a technológia exportjára épült, de ezt most szétverték, és nincs helyette új modell. Ezért szerinte "saját mentőcsónakot kell találnunk". Ez utóbbi gondolatát aztán nem fejtette ki, csak az energiaárakról értekezett hosszasan, majd közölte, hogy a TB-járulékot nem tudja csökkenteni, mert "a falnál vagyunk már, nincs hová hátrálni". (Via Portfolio)