Felállt az Integritás Hatóság mellett működő Korrupcióellenes Munkacsoport

POLITIKA

Az Integritás Hatóság közleményben tudatta, hogy létrejött a munkacsoport, a 21 tagú konzultatív testület december 13-án ülésezik először. A résztvevők a meghívóval együtt a napirendet és az ügyrendi javaslatot is megkapják, amit előzetesen véleményezhetnek. A hatóság elnöke a törvényi keretek betartása mellett konstruktív, értékteremtő együttműködésre számít - írják.

A hatóság mellett konzultatív szerepet betöltő testület 21 tagú, ebből a törvény értelmében tíz tagot az állami szervek delegáltak, tízet pedig pályázati úton választottak ki a nem-kormányzati szereplők közül.

A nyílt pályázatra összesen 24-en jelentkeztek, 6 civil szervezet és 18 magánszemély. A pályázati kiírás értelmében a részvétel feltétele volt az alábbiak közül egy vagy több területen szerzett tapasztalat: korrupció megelőzése és korrupció elleni küzdelem, átláthatóság, közbeszerzési eljárások, a munkacsoport feladataihoz kapcsolódó emberi jogok védelme, valamint bűnüldözés. A pályázók közül az összes civil szervezet megfelelt a feltételeknek, így a munkacsoport nem-kormányzati összetétele az alábbiak szerint alakul:

A Korrupcióellenes Munkacsoport nem-kormányzati tagjai:

  • Dr. Bodoky Tamás Richárd (atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft.)
  • Essősy Zsombor (Magyar Közgazdasági Társaság)
  • Dr. Fázsi László
  • Dr. Fonyódi Krisztián
  • Dr. Gyulai-Schmidt Andrea (Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége) Dr.
  • Ligeti Miklós Zoltán (Transparency International Magyarország)
  • Reszkető Petra (Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet)
  • Sándor Tamás
  • Dr. Várady Szilvia
  • Dr. Vincze Orsolya Júlia (K-Monitor Közhasznú Egyesület).

Ahogy arról korábban írtunk, legelőször júliusban kezdeményezték a Korrupcióellenes Munkacsoport felállítását. Az erről szóló kormányhatározat indoklása szerint a kormány a 2511 milliárd forintos Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének végrehajtása miatt akarta újraéleszteni a testületet, mert amíg az Európai Bizottság ezt a dokumentumot nem hagyta jóvá, addig nem férhetnek hozzá a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) pénzeihez.

A Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) vezetőjével készült interjúnkban Tóth István János korábban azt mondta, „ez egy kleptokrata rendszer, amin egy új hatóság létrehozása semmit nem változtat”.

Kapcsolódó cikkek