Tarlós István a Hungaroringhez igazolt

POLITIKA

Igazgatótanácsi tagból felügyelőbizottsági elnök lett Budapest volt főpolgármestere - írja a hvg.hu. Tarlós István a mogyoródi Forma-1-es pályát üzemeltető Hungaroring Sport Zrt.-nél kapott új tisztséget.

Tarlós nemrég családi okokra hivatkozva mondott le a MÁV igazgatótanácsi tagságáról, szinte azonnal azután, hogy kiderült, a vasúttársaságot ezentúl Lázár János felügyeli. A volt főpolgármester azt állította, már korábban eldöntötte, hogy lemond.

A hvg.hu szerint a Hungaroringnél már októberben megszületett a döntés az fb-elnöki posztról, de csak most történt meg a cégbírósági bejegyzés. Tarlós emellett továbbra is marad a miniszterelnök tanácsadója.
A Hungaroring felügyelőbizottsági elnökének 2021-ben több mint 2 millió forint volt az éves díjazása.

A portál szerint a cég éppen most vált gazdát, miután Palkovics László lemondása után a Technológiai és Ipari Minisztérium feladatait több tárca között osztották el, és a Hungaroring az új energiaügyi miniszterhez, Lantos Csabához került.

Frissítés: Tarlós István a cikk megjelenése után jelezte, hogy már november elején jelezte, hogy nem vállalja ezt a tisztséget.

Kapcsolódó cikkek