Horror hálaadáskor: egy alabamai férfit órákkal azután találtak meg a tengerben, hogy családja jelentette az eltűnését egy tengerjáró hajóról, a férfi pedig egyáltalán nem emlékszik, hogy került a vízbe. Az ABC televíziónak azt mondta, egyszerűen csak arra eszmélt fel, hogy a vízben van és hajót közel-távol nem lát.
A 28 éves James Michael Grimes családjával november 23-án indult New Orleansből Mexikó felé a Carnival Valor nevű tengerjáró hajón. Aznap este a fedélzet egyik bárjában volt a húgával, majd 11 körül elment mosdóba és felszívódott. Grimes az interjúban azt mondta, fogyasztottak ugyan alkoholt, de nem volt részeg. Arra sem emlékszik, hogy elment mosdóba, majd a vízben tért magához.
„Nagyon elszántan meg akartam menekülni. (...) Nem fogadtam el, hogy ennyi volt, hogy így lesz vége az életemnek”
- mesélte arról, hogy mire gondolt a közel egynapos hánykolódás közben. Volt, amikor egy arra úszó, bambuszra emlékeztető botot kezdett el rágcsálni, hogy a sós vízen kívül mást is érezzen a szájában. Volt, hogy valamilyen nagy víziállat hozzáért a lábához, aminek csak az uszonyát látta, de nem cápa volt. Ahogy teltek az órák, egyre jobban fáradt és félt.
A családja hálaadás napján délben jelezte a férfi eltűnését, a tengerjáró pedig értesítette a parti őrséget. A parti őrség minden a Mexikói-öbölben lévő összes hajót értesített, hogy figyeljék a vizet. Grimes meglátott egy tartályhajót és elkezdett felé úszni, végül este fél 9 körül szúrta ki őt a tengerben a hajó legénysége és szóltak a parti őrségnek, ami egy helikopterrel mentette ki a férfit a vízből. A New Orleans-i reptéren ellátták a mentők, aztán kórházba vitték. A hatóságok szerint csodával határos, hogy megtalálták élve.
Grimes fogyott néhány kilót, de komoly baja nem lett, és azt mondja, máskor is hajlandó lenne tengerjáróval utazni, mert ezt nem igazán tudta kiélvezni. Csak akkor majd nem megy a korláthoz három méternél közelebb. (CNN)