Emberkereskedelem és kényszermunka a vád azzal a 25 éves salgótarjáni férfival szemben, aki egy 13 éves lányt többször is szexuális cselekményekre kényszerítette.
A Nógrád Megyei Főügyészség által benyújtott vádirat szerint a vádlott és az akkor 13 éves lány 2020 decemberében ismerkedett meg egymással és 2021. október végéig közös háztartásban laktak. Az ügyészség közleménye szerint ezen időszak alatt „szexuális életet is éltek”.
2021 áprilisától kezdve a férfi a lány kiszolgáltatott helyzetét kihasználva más személyekkel folytatott szexuális cselekmények elvégzésére kényszerítette őt. A gyereket a férfiak által megadott címre szállította, ami ellen a lány többször is tiltakozott, a férfi emiatt bántalmazta, ütlegelte, seprűnyéllel verte, hajánál húzva kényszerítette.
A közlemény szerint a lánynak legalább 12 alkalommal kellett szexuális szolgáltatást nyújtania alkalmi partnereinek, 2000 és 7000 forintért, a pénzt pedig át kellett adnia az őt kényszerítő 25 éves férfinak.
A megyei főügyészség szexuális visszaélés, valamint tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, rendszeres előny szerzése céljából, szexuális cselekmény végzése érdekében a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábírással, erőszakkal kényszerítve elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka, illetve kábítószer birtoklás miatt emelt vádat a férfival szemben.
Indítványozták, hogy a bíróság szabjon ki vele szemben fegyházbüntetést és tiltsák el a közügyek gyakorlásától. A férfi a Balassagyarmati Törvényszék ítéletét letartóztatásban várja.