A demokrata jelölt győzött Georgiában

külföld

Kis többséggel győzött a megismételt, keddi szenátusi szavazáson a demokrata, hivatalban lévő Raphael Warnock.

A politikus a szavazatok 97 százalékának összesítése után mintegy 40 ezer szavazattal állt republikánus kihívója, a volt amerikai focista, Herschel Walker előtt, ami behozhatatlan előnyt jelent.
Négy héttel ezelőtt hasonlóan szoros küzdelemben szintén a demokrata jelölt győzött, akkor 37 ezer voks volt a két politikus közötti szavazatkülönbség.

Raphael Warnock a Georgia állambeli Nocrossban a választás napján, 2022. december 6-án.
Fotó: NATHAN POSNER/Anadolu Agency via AFP

A választást azért kellett megismételni, mert november 8-án egyikük sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát.

A demokrata győzelem azt jelenti, hogy a Kongresszus felsőházában, a Szenátusban a következő két évben 51-49 arányú demokrata többség lesz. Az már korábban eldőlt, hogy az alsóházban a republikánusok lesznek többségben: 223 képviselőjük lesz majd, míg a demokratáknak 212.

Az új, 118. Kongresszus január 3-án alakul meg Washingtonban.

(MTI)