Rendeletbe írta a kormány, hogy igenis, a szankciók hatálybalépése felelős a benzinárstop kimúlásáért

POLITIKA

Gulyás Gergely késő esti bejelentése után meg is jelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, ami eltörölte a tavaly november közepén bevezetett benzinárstopot. Bár Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója most is elmondta, hogy a nyár közepén ki kellett volna vezetni az ársapkát, a kormányhatározat szövege mégis azzal indokolja a lépést, hogy „hatályba léptek a kőolajszállításra vonatkozó uniós szankciók, amelyek hatásai az ellátásbiztonságot veszélyeztetik”. Már a jogszabály címe is az, hogy az uniós szankciók életbelépése okán az üzemanyagárral kapcsolatos egyes rendelkezésekről.

Egyébként Hernádi már áprilisban is beszélt arról, hogy sokáig nem tartható fenn a benzinárstop, mert elfogynak az erőforrások, amiket a zöldesítésre és hasonló fejlesztésekre kellene fordítani. És már középtávon ki kell vezetni a hatósági árat, különben áruhiány alakulhat ki, ami pedig komoly társadalmi feszültségekhez vezethet.

A Kormány 494/2022. (XII. 6.) Korm. rendelete az uniós szankciók életbelépése okán az üzemanyagárral kapcsolatos egyes rendelkezésekről

A rendelet legfontosabb pontja, hogy hatályon kívül helyezték azokat a korábbi szabályokat, amik 2022. december 31-ig hatósági arásnak (480 forint) minősítették a benzint és a dízelt.


Kapcsolódó cikkek