Bayer Zsolt egyből Simicskához hasonlította Matolcsyt a kormánykritika után

POLITIKA

Te is fiam, Brutus? Szánkózni indul az elnök úr? Húzzon sálat, hideg lesz…” - ezzel reagált a Fidesz-frakcióüléseire is bejáró Bayer Zsolt a blogján arra, hogy Matolcsy György jegybankelnök hétfőn keményen kritizálta a kormány gazdaságpolitikáját a parlamenti meghallgatásán.

A szánkózással itt Bayer a kormánykritikáját jóval tömörebben és lényegre törőbben megfogalmazó Simicska Lajosra utalhatott, aki, miután 2015. február 6-án gecinek nevezte őt és Orbán Viktort, bejelentette, hogy elmegy szánkózni. A többi történelem, Simicskának pedig mára se médiája, se milliárdos építőipari cége.

Forrás

Miután Matolcsy hétfőn abszurdnak nevezte az ársapkákat, majd azt mondta, hogy a kormány válságkezelése az utóbbi hat hónapban hibás volt, és a benzinárstop eltörlését is meglebegtette, a kormánysajtó másnapra rászállt, és sértettséggel vádolta. A jegybankelnök pedig kapkodva követelt helyreigazítást.

Kapcsolódó cikkek

Ez már nem frakcióülés, hanem a teljes orbáni világ utolsó választási összekapaszkodása

A fideszes elit bevette Balatonfüredet. Már rég nem csak politikusokról van szó, hanem mindenkiről, aki demonstrálni akarja lojalitását a miniszterelnök felé.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A szocializmusba nem érdemes visszamenni! - videó Matolcsy parlamenti beszámolójáról

Az RTL videót közölt arról, ahogy Matolcsy minden eddiginél jobban lehúzza a kormány gazdaságpolitikáját.

Csurgó Dénes
gazdaság

Simicska ma nem tudja elégszer elmondani, hogy Orbán egy geci

Most a Népszabadságnak adott rövid interjú.

erdelyip
Média

Öt éve mondta ki azt Simicska Orbánra

Az Orbán-Simicska háború létezése akkor vált mindenki számára egyértelművé. A küzdelem a modern magyar politika egyik legizgalmasabb és legtitokzatosabb fejleménye volt. Orbán győzött.

Magyari Péter
POLITIKA

Simicska eredeti hangfelvételen: Holnap megyek szánkózni

Három percnyi vágatlan Simicska az Átlátszó Soundclouldján.

kasnyikm
POLITIKA

Matolcsy már hétfőn utalt rá, hogy megszűnik az ársapka

Igaz, ő nem a szankciókat okolta, hanem csak abszurdnak tartotta, hogy nálunk a felrobbant árak mellett is növekszik a benzinfogyasztás.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A kormánysajtó máris azzal vádolja Matolcsyt, hogy csak sértettségből kritizálta a kormányt

Névtelen cikkben, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva állítják, hogy a jegybankelnök élethosszig tartó mandátumot akart a Fidesztől.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Matolcsy jegybankja szerint nem igaz, amit a kormánymédia ír, azonnali helyreigazítást kérnek

Határozottan cáfolják, hogy az MNB az elnöki mandátum meghosszabbítását kérte volna. A kormánysajtó szerint ez állhat Matolcsy éles kormánykritikájának hátterében.

plankog
POLITIKA