Elon Musk tényleg szétszereli az űrrakétáját, új pártot alapít, és hatalomba segíti J. D. Vance alelnököt? Trump tényleg beleállít a földbe kettőt Amerika legsikeresebb cégei közül? Ezt még senki sem tudja, de az biztos, hogy az elmúlt órákban ezek a témák mind szóba kerültek, miután a Föld leggazdagabb és legnagyobb hatalmú embere úgy esett egymásnak, mint két részeg kommentelő.
„Jól nyomod, hülye gyerek!” – vagánykodik csibészes mosollyal a Fidesz alelnöke, a kormánypárti ultrák vezére.
Hatalmas formában van ma a Fidesz kommunikációs igazgatója!
A rendező szerint George Clooney nem nevezhető filmsztárnak, mert az ezredforduló óta nem játszott értékelhető filmben.
A három sorozat összesen 17 díjat nyert a legrangosabb tévés díjkiosztón.
Christopher Nolan filmje öt, a médiamogulról és családjáról szóló sorozat négy díjat kapott. A legtöbb jelöléssel indult Barbie-t két kategóriában díjazták, a sorozatok közül A mackó és a Beef kapta a főbb díjakat.
Hatalmas beef-parti megy a közösségi médiában.
“Aztán majd beszéljünk” - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója.
Az MNB szerint Parragh „súlyos tájékozatlanságáról tett tanúbizonyságot”, „az alapvető gazdasági összefüggéseket sem érti” és „nemcsak a gazdasági ismeretei, hanem szövegértési képességei is gyengék”.
A Beef szépen levezeti, hogy egy apró, meggondolatlan cselekedetből milyen szarlavina alakulhat ki, ha az ember kicsinyes bosszúval akarja levezetni az évek vagy akár évtizedek óta felgyülemlett frusztrációját és szorongását, miközben a néző nevet, a tizedik rész végén pedig már szinte sír.
Figyelmeztette, hogy húzzon sálat, mert hideg lesz.
A dagesztáni MMA-influenszer nem hagyta szó nélkül, hogy az egykori UFC-bajnok nem adta meg neki a tiszteletet.
Tillmann Józsefet nem érdemes felbosszantani, mert jobban beefel, mint egy gengszterrapper.
Nagyinterjút adott a pénzügyminiszter. Ha műbalhé a vitája a jegybankelnökkel, ha valódi, úgy visszaszólt neki, mint eddig nem sokszor.
Az “anyád arcán” volt a replika finomabbik része.