Tavaly 420 milliárd forintot költött a kormány sporttal összefüggő kiadásokra, írta meg november végén az mfor.hu. A lap összegzése szerint 272,6 milliárd forintot a költségvetésből költött el a kormány, 147,4 milliárd forintról pedig a tao-támogatások révén mondott le. A hatalmas kiadást látva a DK-s Kálmán Olga négy egyszerű kérdést intézett a sportot is felügyelő honvédelmi miniszterhez:
A négy kérdésből egyet sem válaszolt meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A konkrét számok helyett azt írta, hogy
a baloldal mindig is - Gyurcsány Ferenc sportminisztersége és miniszterelnöksége idején is - tudatos sportellenes politikát folytatott. A Kormány 2010 óta a rendszerváltást követő évek legnagyobb szabású sportlétesítmény-fejlesztését hajtotta végre, ezzel is szolgálja a tömegsport és versenysport céljait.