„Egy életem van, és azt becsülettel szeretném leélni. Úgyhogy nem opció, hogy eladjam a Centralt. És mivel én pont nem függök senkitől, ha valakinek, akkor szerintem nekem kell példát mutatnom. Miért hátráljak meg? Nem tettem semmi rosszat, tisztességesen élem az életemet” - mondta a NER felől érkező nyomásgyakorlásra reagálva Varga Zoltán, 24.hu-t is kiadó Centrál Médiacsoport tulajdonosa a Forbesnak.
Beszélt arról is, hogy nemrég egy NER-közeli ismerőse azt mondta neki: „Zolikám, ez neked nem kell. Az egészséged a fontos, meg a párkapcsolatod.” Ezt Varga indirekt vételi ajánlatként értékelte a kormányoldal felől.
Vargáról november elején írta meg a kormánysajtó, hogy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ami az üzletember ügyvédje szerint a büntető jogszabályok téves értelmezésén alapul. Varga az interjúban most arról beszélt, hogy aga az ügy az nem ügy. „Ahogy megismertem a nyomozati iratokat, biztosan mondhatom, hogy ez egy karaktergyilkosság. Semmilyen bűntettet nem követtem el. Egy teljesen normál módon történő értékesítést csináltunk végig, ami másfél évig tartott.”
A fideszes Budai Gyula jelentette fel, költségvetési csalással gyanúsítják.
Az ügyvéd úgy véli, a Magyar Nemzet már azelőtt megkapta a feljelentés szövegét, hogy Vargával egyáltalán közölték a gyanúsítás tényét.