centrál médiacsoport

Vádat emeltek Varga Zoltán, a 24.hu tulajdonosa ellen

Az üzletembert még 2021-ben jelentette fel Budai Gyula.

Botos Tamás
POLITIKA

Magyar Nemzet: Több helyszínen is házkutatást tartott a NAV a 24.hu tulajdonosának ügyében

„Okiratokat és elektronikus adatokat” foglaltak le.

Mészáros Juli
bűnügy

Varga Zoltán pert nyert a TV2 és a Tények ellen

Valótlanságokat állítottak az üzletemberről.

Kiss Imola
Média

Varga Zoltán a nyomásgyakorlás hatására sem akarja eladni a Centrált

Pedig indirekt módon már keresték vételi ajánlattal.

Czinkóczi Sándor
Média

Ügyvédje szerint Varga Zoltán gyanúsítása „hiányos és a büntető jogszabályok téves értelmezésén alapul”

Az ügyvéd úgy véli, a Magyar Nemzet már azelőtt megkapta a feljelentés szövegét, hogy Vargával egyáltalán közölték a gyanúsítás tényét.

Kiss Imola
bűnügy

Magyar Nemzet: Gyanúsítottként hallgatták ki Varga Zoltánt, a 24.hu tulajdonosát

A fideszes Budai Gyula jelentette fel, költségvetési csalással gyanúsítják.

Szurovecz Illés
bűnügy

Varga Zoltán: Tudtam, hogy lehallgatnak és követnek

A Centrál Médiacsoport tulajdonosa először nyilatkozott azóta, hogy kiderült, ráküldték a Pegasust.

Rényi Pál Dániel
Média

Megszűnik az Elle Magyarország

November 13-án jelenik meg utoljára a lap.

Szász Zsófi
Média

A 24.hu tulajdonosa arról beszél, két befektető is Orbánnak akarta megvenni a médiacégét

Varga Zoltán a Bloombergnek azt mondta, élettársa ijedten hívta fel, amikor egy helikopter jelent meg a házuknál. Szerinte korábban naiv volt Orbánnal szemben, de mára egyértelmű, orosz típusú nyilvánosságot akar.

plankog
Média

Az NMHH eredetileg engedélyezte volna, hogy az RTL bevásárolja magát a Central Médiába

Csak valaki az utolsó pillanatban félrerántotta a kormányt.

Sarkadi Zsolt
media

A 24.hu tulajdonosa szerint az Orbán-kormány az Index után az ő híroldalát próbálja levadászni

Varga Zoltán arról beszélt, hogy lejáratókampány indult a médiacége ellen és személyesen őellene.

Szily László
Média

Népszava: Orbánéké lesz a lapterjesztés is

A lap azt írja, hogy piaci információk szerint a teljes hazai médialogisztika kormányközeli kézbe kerül.

Herczeg Márk
media

A Médiatanács nem engedi az RTL-nek, hogy megvásárolja a 24.hu kiadójának 30 százalékát

A Versenyhivatal még dönthet máshogy.

erdelyip
Média

Az RTL bevásárolta magát a 24.hu kiadójába

kasnyikm
media

12 milliárdos hitelt kap maga mögé az Unicredittől az egyik legnagyobb magyar médiabirodalom

A HVG szerint a tulajdonos Varga Zoltán ezzel a kormányközeli médiaemberek nyomulásától is védeni akarja a Centrál-cégcsoportot.

Rényi Pál Dániel
Média