Újabb tanárt rúgtak ki, ezúttal Pécsen, amiért több alkalommal is polgári engedetlenségi akcióban vett részt. Tölgyfa Gergely, a Pécsi Művészeti Szakgimnázium dráma szakos tanára lapunknak megerősítette: két nap volt hátra a próbaidejéből, amikor kedd délelőtt azonnali hatállyal felmondtak neki. A felmondásnak hivatalos indoka nem volt, a pedagógus szerint viszont arról lehet szó, hogy
túl sokszor vett részt polgári engedetlenségben a hazai oktatási rendszer állapota miatt. Tölgyfa azt mondja, korábban többször is gyakoroltak nyomást rá és tiltakozó kollégáira, és megpróbálták arra is rávenni, hogy önként mondjon fel. Ő azonban nem élt „ezzel a lehetőséggel”. Továbbá ő is megkapta azt a fenyegető levelet a tankerülettől december elején, amelyben felszólították őket:
következményei lesznek annak, ha folytatják a tiltakozást. A pécsi gimnázium tanárai közül hatan – köztük volt a most kirúgott Tölgyfa is – jelenleg is határozatlan idejű polgári engedetlenségben vesznek részt. A pedagógus tavalyelőtt végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakán, tavaly díjat kapott „a hazai diákszínjátszás területén végzett kiemelkedő diákszínjátszó-rendezői és csoportvezetői tevékenységéért”.
A tanárok kirúgását nem az iskolák igazgatói rendelik el, hanem a tankerület. November végén írtuk meg, hogy összesen 110 millió forint jutalmat kaptak a tankerületi vezetők, köztük azok is, akik tiltakozó tanárokat rúgtak ki vagy fenyegettek meg. Megkerestük Tóth László Ákost, a Pécsi Tankerület igazgatóját, hogy megerősíti-e a tanár kirúgásának hírét. Amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.
A hollywoodi sztároktól a nógrádi melósokig, a kocsmáktól az akadémiákig több tízezren szólaltak fel a hallgatók és oktatók mellett. Itt gyűjtjük ezeket a gesztusokat.
A Momentum képviselője közzétette a teljes listát, hogy melyik tankerületi igazgató mekkora jutalmat kapott, miközben „a tankerületükben dolgozó pedagógusok semmiféle év végi jutalmat nem kaptak”.
Ha még egyszer polgári engedetlenségben vesznek részt, őket is kirúghatják.
Ősszel tizenhárom tanárt rúgtak ki, mert tiltakoztak az oktatás válsága miatt. Tablóra tettük őket, és megkértük, hogy válaszoljanak négy-négy kérdésre.
Négy volt fideszes országgyűlési vagy önkormányzati képviselőt találtunk a hatvan tankerületi igazgató között, de többen is gyengédebb érzelmekkel viseltethetnek a Fidesz iránt annál, ami egy közszolgálati tisztviselőtől elvárható. A rendszerbe kódolva van, hogy a központ, nem pedig az alájuk tartozó iskolák érdekeit nézik.
„Nézz ide rám! Nem mersz idenézni, mert tudod, hogy lelkiismereted nincs! Ne röhögj! Ne légy cinikus!” – kiabálták a tiltakozó tanárok a belügyminiszternek a köznevelési konzultáció előtt.