Mivel a tábla a jelek szerint nem elég, ezentúl erős fényjelzés is figyelmezteti az M0-ra forgalommal szemben felhajtókat

közlekedés

Hiába figyelmeztetnek táblák, és hiába kifejezetten bonyolult manőver a forgalommal szembe felhajtani egy osztott pályás autóútra, sztrádára , mégis rendszeresek az ilyen balesetek. A Magyar Közút ezért most kísérleti jelleggel radaros riasztórendszert szerelt fel az M0ás autóút 65-ös kilométerénél, a csömöri csomópont egy-egy lehajtóágán, "abban bízva, hogy ezzel tovább csökkentheti az ilyen esetek számát", írták közleményükben.

Forrás

Mint írják, 2018-2021-ben 18 személyi sérüléssel járó baleset történt szembehaladó járművek ütközése miatt olyan osztott pályás utakon, ahol elvben erre lehetőség sincs. Ezek közül öt halálos kimenetelű volt, de ezeken felül számos anyagi káros baleset is előfordult. "Az okok különfélék lehetnek, a sofőrök vagy eleve rossz irányba hajtanak fel az autópályára, vagy már útközben fordulnak meg, illetve nem ritka, hogy tolatnak is az autópályán" - írták.

Az új eszköz egy radarral ellátott rendszer, amely a helytelen irányból érkező járművet érzékelve erős, villogó fényjelzéssel figyelmezteti a sofőrt, ha már a behajtani tilos táblák, illetve az út vonalvezetése nem tűnt fel neki. A szembehajtás esetén működésbe lépő rendszer sárga alapon "Behajtani tilos" táblával, valamint STOP felirattal figyelmeztet a tévesztésre.