Tajvan harci repülőgépekkel figyelmeztette a légvédelmi övezetébe behatoló 39 kínai vadászgépet és bombázót, közölte Tajvan védelmi minisztériuma. A kínai légierő rendszeresen repül át a szigetországot a szárazföldtől elválasztó határvonalon.
Csütörtökön huszonegy kínai vadászgép, négy H-6-os bombázó, és egyéb más katonai repülőgép hatolt be Tajvan légvédelmi övezetébe. Három kínai haditengerészeti hajót is észleltek a sziget közelében, közölte a minisztérium. Válaszul Tajvan meg nem határozott harci repülőgépeket küldött, és rakétarendszereivel szorosan követte az eseményeket.
Tajvan 1949-ben szakadt el a kommunista Kínától, amikor a szigetre menekültek az antikommunista Kuomintang csapatai. A sziget azóta Kínai Köztársaság néven tulajdonképpen önálló ország, bár kevesen ismerik el. Önmagát „az igazi Kínának” tartja. A Kínai Népköztársaság mindig saját területeként kezelte a szigetet, és a mára globális nagyhatalommá erősödött Peking egyik legfontosabb céljának tekinti, hogy irányítása alá vonja a szerinte szakadár területet. Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusán mondott beszédében úgy fogalmazott, hogy a Kínai Népköztársaság sosem fog lemondani Tajvanról, és minden áron, ha kell, akár erővel is, de el kell érnie az újraegyesítést. (Reuters)
Nyitóbeszédében megvédte a covid elleni teljes lezárásokat, azt mondta, véget vetettek a káosznak Hongkongban, Tajvan pedig Kína része lesz, és kész.
Kína elnöke egy parancsnoki központban, a hadsereg egyenruhájában tett látogatást.