Az orosz elnök több hagyománnyal is szakított idén év végén, és ezekből tanult kremnilógusok messzemenő következtetéseket vonnak le. Andrej Szoldatov és Irina Borogan újságírók, az orosz titkosszolgálatok világának bennfentes ismerői is erről írnak Putyin évvégi üzenete: Fogadd el az örök háborút (Embrace the Forever War) című elemzésükben.
Mi is írtunk róla, hogy - 2012 óta először - Putyin nem tartja meg éves nagy sajtótájékoztatóját. Nem, vagy csak később intéz beszédet a Szövetségi Gyűléshez (a parlament két házához), amit az alkotmány szerint még az év vége előtt meg kellene tennie. Ráadásul az újévi fogadás is elmarad a Kremlben. A rendszert jól ismerők szerint ennél is meglepőbb, hogy nem ment el a Csekisták Napjára december 20-án, ami a kommunista terror elkövetőit, illetve a KGB utódját, az FSZB-t ünnepli. Putyinnak, mint az FSZB egykori vezetőjének a titkosszolgák számítottak a legszorosabb szövetségeinek, és a távolmaradása az ünnepségüktől (videóüzenetet azért küldött) jelzésértékűnek számít.
Putyin végül szerdán vázolta vízióját az ország jövőjéről - a Honvédelmi Minisztériumban.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Csupa-csupa elmaradás, lefújás, visszamondás. De legalább az orosz-szerb barátság változatlan.
A jövőben nem 18, hanem 21 éves kortól hívnák be sorkatonai szolgálatra a fiatalokat - mondta a Honvédelmi Minisztériumban.
A háború kellős közepén haderőreform mellett döntött az orosz politikai-katonai vezetés, áttételesen beismerve, hogy kb. mindent tévesen mértek fel. A korrekciók sem lesznek azonban elegendőek ahhoz, hogy élőerőben felvegyék a versenyt az ukránokkal.