Zavargás tört ki Párizsban azt követően, hogy egy fehér férfi lelőtt három kurdot

külföld

Péntek estefelé több tucat francia kurd állampolgár kezdett tüntetni nem messze a délben elkövetett lövöldözés helyszínétől. Egy fegyveres fehér férfi dél körül három embert lelőtt, négy másikat pedig megsebesített egy kurd közösségi központban és a mellette lévő étteremben, illetve fodrászatban. Mindhárom áldozat kurd volt. Emmanuel Macron elnök elítélte a támadást, Twitteren azt írta: „A francia kurdok szörnyű támadás célpontjai voltak Párizs szívében. Gondolatban az áldozatokkal, a megélhetésért küzdő emberekkel, családjaikkal és szeretteikkel vagyunk.”

Az Al Jazeera tudósítója a tüntetőkről úgy számolt be: „Az itt élők úgy érzik, hogy a lövöldözés ellenük és a közösségük ellen irányult.”

A tüntetők összecsapnak a rohamrendőrökkel Párizs 10. kerületében.
Fotó: THOMAS SAMSON/AFP

A dühös tömeget könnygázzal próbálta visszaszorítani a rohamrendőrség, akik át akarták törni a kordont, ami a helyszínre látogató Gérald Darmanin belügyminisztert védte. A tüntető kurdok szerint a hatóságok „cserben hagyták” az áldozatokat, hiszen a férfi ismert volt a rendőrség előtt. A 69 éves támadó korábban karddal támadt egy menekülttáborra, és most is bűnügyi felügyelet alatt állt.

A kurd tüntetők szerint a hatóságok cserben hagyták az áldozatokat
Fotó: THOMAS SAMSON/AFP

A tüntetők a rendőröket téglákkal dobálták, kukákat gyújtottak fel, asztalokat borítottak fel, autókat rongáltak meg, és barikádot emeltek. (Telegraph, Al Jazeera)

Kapcsolódó cikkek