Sírva tépte szét diplomáit a Kabuli Egyetem professzora Afganisztánban, így tiltakozva a tálib vezetés döntése ellen, amely kitiltja a nőket az afganisztáni egyetemekről.
Az ország élén álló tálibok december elején váratlanul engedélyezték a végzős diáklányoknak az érettségi bizonyítvány megszerzését, noha középiskolai oktatásban már nem vehetnek részt nők az országban.
Ezután érkezett a hír, hogy azonnali hatállyal kitiltják a nőket az egyetemekről. Ezt a döntést a tálib kormány felsőoktatási minisztere nyilatkozatban vette védelmébe. A tálibok szerint részben azért tiltották ki a nőket az egyetemekről, mert a női hallgatók nem tartották be az iszlám öltözködési szabályokat. A tiltásról szóló döntés hatására országszerte tüntetések kezdődtek. A tálibok azóta azt is megtiltották a nőknek, hogy civil és jogvédő szervezeteknél dolgozzanak.
A rendelet kihirdetése után több száz nő próbált bejutni az egyetemekre, ahol tanulnak, de nem sikerült.
A döntés súlyos csapást mérhet az ország szociális ellátására is.
Neda Mohammad Nadeem azt mondta, „a lányok mezőgazdasági és mérnöki tanulmányokat folytattak, ami nem felel meg az afgán kultúrának”.
Eddig úgy volt, hogy a lányok nem tanulhatnak tovább.
Ezentúl lehetetlen lesz részt venniük a felsőoktatásban.