Pénteken hozzák nyilvánosságra Trump adóbevallásait

Külpolitika

Az ex-elnök vagyonosodását vizsgáló képviselőházi bizottság még december 20-án megszavazta Donald Trump 2015 és 2021 közötti adóbevallásainak nyilvánosságra hozatalát. Az amerikai képviselőház egyik szóvivője a Reuters-nek most megerősítette, hogy a közzététel pénteken lesz.

A New York Times 2020-ban fedte fel Trump ügyeskedéseit: üzleti veszteségeire hivatkozva az elnöksége előtti 10 évben egyáltalán nem fizetett jövedelemadót, miközben imidzsének mindvégig a sikeres üzletember volt a legmeghatározóbb eleme. Donald Trump egyrészt minden eszközzel igyekezett megakadályozni a Times leleplezését, utána pedig álhírnek nevezte a cikksorozatot.

Richard Nixon óta Donald Trump volt az egyetlen, aki nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni adóbevallásait, míg az amerikai elnökök ezt önszántukból megteszik. Trump adóbevallásait most szerkesztett formában teszik közzé, egyes érzékeny információkat tartalmazó részek ki lesznek takarva. Ha a dokumentumok megerősítik a Times korábbi értesüléseit, az végképp betehet Trump álmának, hogy megint ő legyen a republikánusok elnökjelöltje.

A lapszemlét Domokos Ádám írta.

Kapcsolódó cikkek