Első fokon egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki ellen a Fővárosi Főügyészség uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt emelt vádat. A bíróság az ítélet végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabásáért fellebbezett.
Egy 69 éves férfi és a későbbi ügyletek csalárd voltáról nem tudó lánya a halastavuk fejlesztéséhez akart pénzt szerezni az Európai Halászati Alapból. A férfi és lánya a halastavat egy, az apa tulajdonában álló cégnek adta bérbe, majd a férfi a cég képviseletében nyújtott be támogatási kérelmet. A férfi eltitkolta, hogy ezeket a munkákat is a saját cége fogja elvégezni, ez ugyanis kizáró oknak számít. Végül
két pályázaton több mint 373 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
A csalást a Fővárosi Főügyészség az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján leplezte le.
A bíróság a próbaidős börtönbüntetés mellett 1,75 millió forint pénzbüntetést és a cégvezetéstől való kétéves eltiltást is kiszabott, valamint 313 millió forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. Az ügyészség a fellebbezésében a hosszabb és végrehajtandó börtönbüntetés mellett 373 millió forintra emelné a vagyonelkobzás mértékét. (Fővárosi Főügyészség)