Pont akkor járt Rómában a kormányzati luxusgép, amikor Orbán és a felesége

utazás
  • Orbán Viktor és felesége kedden lerótta kegyeletét XVI. Benedek ravatalánál, majd jól behomároztak a tengerparton.
  • A honvédséginek nevezett, de gyakorlatilag kormánygépnek használt repülő hétfőn érkezett Rómába, és szerdán kora délután az ebéd helyszínéhez közeli reptérről szállt fel – derül ki Hadházy Ákos képviselő felvételéről.
  • Szerda este 9-kor az MTI közölte, hogy Orbán Viktor a korábbi szlovén miniszterelnökkel tárgyalt, a Telex pedig megírta, hogy a kormánygép Rómából Szlovéniába ment.

A repülőgépes történetszál azért érdekes, mert korábban pont egy római úttal kapcsolatban nagyon nem akarta Orbán, hogy kiderüljön, kikkel utazott, és ki fizette a költségeket.

Másfél éves pereskedés kellett hozzá, hogy a K-Monitor korrupciókutató szervezet keresetére a Külügyminisztérium végre kiadja, mennyit fizetett Orbán Viktor azért, hogy nyaraló családtagjai a kormánygépen utazhassanak. A miniszterelnököt tavaly a családtagjai is elkísérték Rómába, ráadásul a miniszterelnök a horvátországi nyaralását szakította meg a katolikus konferencián való részvételért. A honvédségi repülő tavaly augusztusban közvetlenül szállította Orbánékat a horvát szigetről Rómába és vissza, és a gépen ott volt a kormánypárt több vezető politikusa.

Orbán Viktor kormányfő háttal, fehér ingben, jobbra tőle Lévai Anikó, vele szemben Orbán Gáspár honvédtiszt egy római étteremben
Fotó: Máté, olvasónk

A miniszterelnök állítása szerint 631 610 forintot fizetett a családtagjai útja után, ami elég felelőtlen költekezésnek tűnik egy olyan embertől, akinek – nyilvánvalóan őszinte – vagyonbevallása szerint konkrétan semmi megtakarítása nincs.

Ami a mostani utat illeti, az RTL Klub kérdésére Havasi Bertalan szóvivő azt hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök magánprogramjairól nem tud tájékoztatást adni, de „a magánprogramjain felmerülő költségeket természetesen mindig ő maga fizeti”.

Kapcsolódó cikkek