Felhívást tett közzé a budapesti Madách Imre Gimnázium Facebook-oldalán, melyben arról írnak, olyan diákokat segítenének a felkészülésben, akiknek képességeik alapján gimnáziumban lenne a helyük, de szociális helyzetük ezt nem teszi lehetővé.
A felhívás elsősorban nem budapesti általános iskolákhoz szól. A bejegyzésben arról írnak, érzik a társadalmi felelősséget, ezért olyan, a fővárosnál kevesebb lehetőséggel rendelkező térségekben élő 7-8. osztályos tanulókat segítenének, akiknek a hátrányos helyzetük akadályozza későbbi fejlődésüket. A Madách tanárai és diákjai akár személyes találkozások, akár online formájában segítenék a felkészülést, hogy a diákok bejussanak egy gimnáziumba.
„Várjuk (és keressük) azon szervezeteket, akiknek már van tapasztalata a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában” - írják.
„A személyes találkozások megszervezhetősége miatt azt a térséget választjuk, ahonnan a legtöbb érdeklődést kapjuk. Felvesszük a kapcsolatot az iskolákkal, és a közösen kialakított programot szeptemberben indítjuk el”.
A poszt végén a budapesti gimnáziumokhoz fordulnak, kérve őket, hogy ha van bennük szándék, csatlakozzanak a kezdeményezéshez.