Kevin McCarthy már csütörtökön rekordot döntött, a polgárháború óta soha nem tartott ennyi ideig a képviselőház elnökének megválasztása. A republikánus jelölt a héten mindennap nekifutott a tortúrának, összesen tizenegyszer, de nem bírta megszerezni párttársai egyöntetű támogatását, a keményvonalas republikánusok közül húszan blokkolták a folyamatot, követelve, hogy radikálisan változtassák meg a képviselőház működését.
McCarthy a pénteki első, összességében tizenkettedik kör előtt mindennel megpróbálkozott, hogy meggyőzze a vonakodókat, és mint a Washington Post összeállításából kiderül, bő tucatnyi képviselő esetében ez össze is jött, ám a szükséges szavazatszámot továbbra sem érte el. Az sem segített rajta, hogy még Donald Trump bukott elnök is azt javasolta övéinek, hogy szavazzák meg végre a jelöltet. Mindez kevés volt, a megszerzett 213 szavazat nem bizonyult elegendőnek.
Frissítés: tizenharmadszorra sem jött össze, ezúttal 214 szavazatig jutott a jelölt, csakhogy 218-ig kellett volna.
.