2016 óta nem szerveztek választásokat Haitiben, így aztán - helyi idő szerint - hétfő óta nincsenek választott képviselők sem. Az állam területén eközben bandák uralkodnak.
Hétfőn az utolsó tíz, még hivatalában lévő szenátor szimbolikusan befejezte mandátumát, azonban a törvényhozói hatalom már 2020 januárjában megszűnt, amikor az összes képviselő és a felsőházi tagok kétharmada lemondott hivataláról, és senki sem lépett a helyükre.
„Nem merünk demokráciáról beszélni, miközben az ország területének nagyobb részén átveszik a hatalmat a fegyveres bandák” - mondta el Samuel Madistin ügyvéd, aki úgy véli, „az állam gyakorlatilag nem létezik”.
Az utolsó megválasztott elnököt, Jovenel Moise üzletembert 2021 júliusában, saját lakásában ölték meg.
A gyilkosság tovább mélyítette a válságot, melybe az ország a közintézmények meggyengülése miatt süllyedt.
Haitit jelenleg Ariel Henry miniszterelnök kormányozza, ám őt alig két nappal Moise meggyilkolása előtt nevezték ki, legitimitását sokan kétségbe vonják.
Az ENSZ 13 éven át, 2004-től 2017-ig tartó haiti misszióját követően fokozatosan csökkentette több ezer fős jelenlétét, mára csupán mintegy hatvanan maradtak, hogy a politikai stabilitást erősítsék.
A válságot tovább súlyosbítja a kolera újbóli megjelenése.