Eltörölték a központi előzetes ponthatárokat az egyetemi felvételiknél

oktatás

Változnak az egyetemi felvételi követelményei, eltörölték a központi előzetes ponthatárokat, és az emelt szintű érettségi sem kötelező már.

Az új szabályozás szerint az idén jelentkezőknek nem kell elérniük a 280 pontos minimumhatárt, ha bármilyen alap- vagy osztatlan képzésre jelentkeznek. Emellett megszűnik a jogszabályi minimum a felsőoktatási szakképzéseken és a mesterképzéseken is. Azt, hogy innentől szükséges-e bármilyen emelt szintű érettségi vagy egy adott pontszám az egyes szakoknál, az egyetemek és főiskolák maguk dönthetik el.

Egyedül a Corvinus és az Óbudai Egyetem tartotta meg a korábbi 400-as ponthatárt. Sem a BGE, sem az ELTE gazdasági kara nem határozott meg minimumpontszámot, de a pécsi és szegedi egyetemre is bárki beadhatja a jelentkezését anélkül, hogy aggódnia kellene emiatt.

Fotó: Felvi.hu

Ez azt jelenti, hogy míg tavaly például 380 pont alatt senkit sem vettek fel az államilag támogatott általános orvosi képzésre, idén ennél gyengébb eredménnyel is be lehet elvileg kerülni a szegedi egyetem ezen szakára. Mindez a férőhelyek számától és a többi jelentkező pontszámától függ.

Szintén változás, hogy ezeket a keretszámokat, azaz azt, hogy hány elsőéves tanulhat ősztől ingyenesen a különböző képzési területeken, mostantól minden egyetemnél meg lehet nézni a felvi.hu-n.

Jövőre további változások lépnek életbe. 2024-től a felsőoktatási intézményeknek még nagyobb beleszólásuk lesz a felvételi rendszerbe. Ők dönthetnek többek között a felvételi pontokba beszámító tárgyakról, illetve arról is, hogy mire kaphatnak többletpontokat a felsőoktatásba jelentkezők. (Eduline)