A világ december elején kapta fel a fejét a perui eseményekre, amikor Pedro Castillo elnököt letartóztatták, miután ügyetlen önpuccsa, melynek keretében megpróbált minden hatalmat magához ragadni, tragikomikusan bénán sült el. Akinek ekkor eszébe jutottak homályos emlékek arról, hogy ilyesmi mintha már történt volna Peruban, a letartóztatott elnöktől az önpuccsig, az jó úton járt. A dél-amerikai ország évek óta képtelen kikeveredni abból a politikai válságspirálból, ami mára a teljes demokratikus kísérlet elsüllyesztésével fenyeget.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A karhatalom már „volt elnök”-ként hivatkozott a kongresszus által nem sokkal korábban elmozdított politikusra, aki a nap folyamán elrendelte a törvényhozás feloszlatását.
Akit a hatalom ellenségnek tart, azt a házi bulvársajtó gátlástalanul összekeni mocsokkal, senki sem érinthetetlen. Ismerős a helyzet? A Nobel-díjas Mario Vargas Llosa új regényéről van szó, aminek nagyon is valós alapja van.
Orbán Viktor a diktátorok új típusa, az elnyomás helyett kevésbé erőszakos, de piszkos trükkökkel és jó sok propagandával uralkodó spin diktátorok közé tartozik. Ezt állítja egy új könyv, amelynek egyik szerzője, az orosz Szergej Gurijev arról beszélt a 444-nek, hogy mitől diktatúra a spin diktatúra, és mi lehet ezek sorsa.
Vasárnap Brazíliában rendezik 2022 legfontosabb választását. A teljes őrületig hevült kampány után kell eldőlnie, hogy marad elnök a szélsőjobboldali Bolsonaro, vagy visszatér a börtönből kiszabadult volt szakszervezetis Lula. A díszletet a dezinformáció elleni harc és Amazónia pusztulása szolgáltatja
Peruban nagy tiltakozást váltott ki, hogy a korrupcióval vádolt baloldali-populista ex-elnököt a korrupció miatt elitélt jobboldali-autokrata ex-elnök börtönébe szállították.
A 25 évre ítélt volt elnököt egyszercsak kiengedik a börtönből, hogy a mostani elnök hatalmon maradhasson. Rendszerének áldozatai az utcán dühöngenek, gyermekei pedig már egymással harcolnak a hatalomért. Peruban úgy felfordult az élet, ahogy már féldemokráciákban is ritkán szokott.
Srí Lankán és Peruban is az emelkedő árak miatt törtek ki heves tüntetések, és bőven lehet további esetekre számítani. Az infláció eleve mindenhol felfelé futott, az oroszok által indított háború pedig világszerte sok országban rontott tovább a helyzeten.
Castillo támogatói az új elnök, Dina Boluarte távozását követelik és előrehozott választásokat akarnak.
Legalább 40-en haltak meg az elmúlt hetek tüntetésein.