Vádalkut kötött a Katar-gate egyik főszereplője

külföld

Beismerte bűnösségét és együttműködik a hatóságokkal Pier Antonio Panzeri, az Európai Uniót érintő korrupciós botrány egyik főszereplője – írja az Euronews. A volt európai parlamenti képviselő az általa aláírt dokumentumban többek között vállalta, hogy megosztja a hatóságokkal a korrupciós kör működési módját és az egyes országokkal kötött pénzügyi megállapodások részleteit. A Panzeri által tett írásos nyilatkozatot fontos fejleménynek nevezte a belga szövetségi ügyészség.

„A megállapodás olyan kötelezettségvállalásra utal, melynek értelmében a megbánást tanúsító személy érdemi, feltáró, igaz és teljes körű nyilatkozatot tesz a harmadik felek és adott esetben a saját érintettségéről az ügyhöz tartozó bűncselekményekkel kapcsolatban" – áll az ügyészség közleményében.

Pier Antonio Panzeri EP-képviselő korában
Fotó: MARC DOSSMANN/AFP

Az együttműködési megállapodás értelmében Panzeri „korlátozott büntetést" kaphat, egyelőre meghatározatlan börtönbüntetéssel, pénzbírsággal és lefoglalt vagyonának elkobzásával, ami az ügyész becslése szerint egymillió euró lehet. A belga hatóságok úgy vélik, Panzeri felesége és lánya is tudott a tiltott lobbitevékenységről, ezért kérték kiadatásukat Olaszországtól. A két nő tagadja a vádakat, és fellebbeztek a kezdeményezés ellen.

Az Európai Uniót érintő korrupciós botrány december elején robbant ki, amikor vizsgálati fogságba helyezték a görög Eva Kailit, az Európai Parlament szocialista alelnökét és három társát, akiket azzal gyanúsítottak, hogy Katartól fogadtak el pénzeket azért, hogy tompítsák az országot érő kritikákat.