Figyelmeztetést kapott a szombathelyi tankerület igazgatója, amiért 11 fok volt az egyik iskolában

oktatás

Közel két hete írtunk róla, hogy a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskolában a téli szünet utáni első tanítási napokban a tantermek nagy alig 11 fok volt, így a gyerekek sapkában és kabátban ültek a tanórákon, illetve az osztályokat igyekeztek mindig a pár 18 fokra felfűtött terembe költöztetni. A kormányváltás óta az oktatásért is felelős Belügyminisztérium a hírek megjelenése után vizsgálatot indított ennek eredményéről adott ki most közleményt. Eszerint

a Klebelsberg Központ elnöke figyelmeztetésben részesítette a Szombathelyi Tankerületi Központ igazgatóját és a Váci Mihály Általános Iskola karbantartóját.A két hete megjelent hírek szerint azért lehetett csak kabátban meglenni az iskolában, mert a téli szünetben radiátorszelepeket cseréltek, de azt követően nem légtelenítették a rendszert. A BM közleménye szerint ez részben igaz csak. A radiátorokon tényleg cseréltek szelepeket, a távhőszolgáltató munkatársai és az iskola karbantartói viszont a szerelés után légtelenítették a rendszert. Viszont ez nem sikerült megfelelően, és nem ellenőrizték a rendszert a tanítás újraindulása előtt, így hideg iskola fogadta a diákokat és tanárokat január 9-én és 10-én.

Kapcsolódó cikkek