Az Arsenal és a Manchester United fantasztikus népszerűségnek örvend Ugandában, éppen úgy, ahogy a harmadik világ egy sor országában. Mérkőzéseiket hatalmas csarnokok kivetítőin lehet követni, a győzelmek után meg sokszor az utcára mennek a hívek, éppen úgy, amikor Budapesten a Nagykörúton ünnepelték a magyar válogatottat a 2016-os Európa-bajnokság meccsei után.
Az Arsenal és a Manchester United vasárnap éppen egymás ellen játszott, az Arsenal 3-2-es győzelmével végződött meccs után pedig a csapat piros mezét viselő drukkerek az utcára vonultak a 83 ezres Jinjában, és még egy boltban vásárolt trófeát is magukkal vittek. A rendőrségnek mindez nem tetszett, az ünneplő tömeget feloszlatta, legalább nyolc embert őrizetbe vett, írja a BBC.
Az incidens után a rendőrfőnök értetlenségének adott hangot: Szép dolog a közvetlen rivális Manchester United fölött aratott utolsó perces 3-2-es győzelem, meg az 5 pontos vezetés a Manchester City előtt, de miért ünnepelnek már most az Arsenal drukkerei, amikor még csak a szezon felénél jár a bajnokság?A rendőrfőnök szerint a drukkereknek értesíteni kellett volna a rendőrséget a felvonulásról, mert mi lenne, ha szóváltásba keveredne a két tábor, és netán tettlegességre kerülne sor?
Jogvédők szerint a háttérben inkább az állhat, hogy gyakran tartóztatják le az ellenzék tagjait, akik piros ruháikban szintén az utcán szoktak gyülekezni, és a kormány politikája ellen tiltakozni. A rendőrség önkényesen jár el a tüntetőkkel szemben, pedig az alkotmánybíróság megsemmisítette azt a törvényt, amelyik korlátlan jogkörrel ruházza fel a hatóságokat.
Ugandában 2021 januárjában tartottak választásokat, ahol Yoweri Museveni csalással győzött a piros színekkel kampányoló Bobi Wine fölött. Az ellenzéki tüntetéseket feloszlatták vagy szétverték, az egyiken 54 embert gyilkoltak meg, a szavazatok 35 százalékát megszerző Wine-t házi őrizetben tartották.
Tavaly ősszel a diktátor vezérkari főnök fia azzal került be a hírekbe, hogy száz marhát adott volna az olasz választást megnyerő Giorgia Meloniért, valamint lerohanta volna Nairobit és Rómát. Az ámokfutásra a kézenfekvő atyai válasz természetesen az altábornagyból vezérezredessé való előléptetés volt.
Az elcsalt elnökválasztás házi őrizetben lévő vesztesét akarta meglátogatni.
Az ugandai elnök fia és legvalószínűbb utódja, Muhoozi Kainerugaba agyviharba keveredett Twitteren. Egyelőre az lett a vége, hogy az apja vezérezredest csinált belőle.