Kiszivárogtak a bajnoki címet ünneplő buli részletei.
Bécsben, Berlinben, Londonban, de Törökországban is rengetegen vonultak az utcára a forradalmi zászlóval.
Felvétel készült a börtönből szabadulók sokkjáról is. Az iráni és az olasz követségre is behatoltak a lázadók.
Az arányok olyanok voltak, mintha 4,5 millióan buliznának Budapesten. 40 éve nem nyertek, most megadták a módját. Fotókon és videókon mutatjuk be a valaha volt legnagyobb hajós fociünnepet.
Nem kupicából itta, hanem úgynevezett tüske vagy kőművesreggeli formájában.
Az Espanyol ultrái véget vetettek a táncnak.
Hornyák mester méltó utódja Pintér Attilának: az öltözőben még jobban is irányítja a Vál-völgyi srácokat, mint a füvön.
A rendőrfőnök értetlenkedett: csak 5 ponttal vezetnek, messze még a bajnokság vége, mit ünnepelnek? Ja, és az ellenzék színe is piros.
Erősebbek lettünk, mert együtt vagyunk, a győzelem a miénk lesz, mondta Vlagyimir Putyin a Vörös téren.
Váratlanul viccesre sikerült az atlantai baseballcsapat ünnepi nyitott buszos felvonulása. Elszoktak a műfajtól, a rajongóknak egy-egy villanás jutott.
A helyi sajtó beszámolói szerint „szilveszteri hangulatban”, visszaszámlálva várta az élet újraindulását a 4,9 milliós város lakossága.
Zúgott-zengett!
Az őt ünneplő fehérorosz szurkolóknak csinálta a show-t.
A XXI. századi átpolitizált médiafoci egyetlen videóban.
Eliseu mindenhová robogóval ment. A tiszteletkörre, az öltözőbe, fel a csapatbuszra, majd a pódiumon előadott csapatörjöngésre is.